Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező munkája a színésszel
kozunk és néha csak nagy igyekezettel sikerül megőrizni az alapvető udvariasságot. Mi az oka ennek? Nem szabad minden témát Ádámtól és Évától kezdeni. Néha elég néhány azó, és minden világossá válik, mert az előzmények már mindenki előtt ismeretesek. Azt hiszem, hogy szakmánk ideálja a szűkszavúság,bár néha sokat kell beszélnünk, mert meg kell győznünk a más művészi elveket vallókat. S a hiba nem is ott van, hogy sokat beszélünk, hanem ott,hogy nem is törekszünk a szűkszavúságra. A bőbeszédűség munkánk féke, mert a szó, mint hatóerő, igy elveszti erejét és hatását. Ha a rendező együtt éli át a szinésszel a próbált jelenet ritmusát, elég néhány "odavetett” szó, s minden világossá válik,ha viszont a kölcsönös művészi kapcsolat hiányzik, nem segitenek a legbölcsebb szavak sem. Egy nagy színházban magnetofonra vették a próbát és kiderült, hogy a próbaidő négy órája a következőképpen telt el: a színészek húsz percig próbáltak, három óra negyven percen át pedig a rendező beszélt. Ez sajnos igen tipikus. Véleményem szerint a próbán a színésznek észre sem szabad vennie, hogy a rendező beszél. Kollektiv művészi keresés folyik, amelyben a rendezőé a vezető szerep, és ahhoz, hogy a színészt elvezessük a helyes érzelmekhez, nem szükséges, hogy azokról az elemekről beszéljünk, amelyekből ez az érzés összetevődik. Az a fontos, hogy felébresszük fantáziáját, a helyes irányba tereljük gondolatait. És a hosszú rendezői monológnál néha sokkal hasznosabb, ha egy helyes fizikai cselekvést adunk meg a színésznek, amely majd hozzásegíti, hogy minél előbb rátaláljon szerepének színpadi életére. Ez sokkal többet ér a hosszadalmas magyarázatnál, amely gyakran megzavarja az alkotói folyamatot.- 14 9 -I
