Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező munkája a színésszel
elem,a keresett jellem aj, nélkülözhetetlen vonása. A színész megszűnik önmaga lenni és egybeforr hősével. Azt hiszem, az átlényegülés pillanatát a következő életmozzanathoz hasonlíthatnánk: megyünk az utcán és találkozunk valakivel, akit már húsz éve nem láttunk. Teljesen uj ember áll előttünk. Nem is ismerjük fel azonnal: meghízott, megkopaszodott, azelőtt nem hordott szemüveget és másképp mozgott, ugyanakkor azonban mégis ugyanaz az ember. Mi változik meg a szinészben? Megváltozik gondolkodásmódja, a környező világhoz való viszonya, életritmusa. E három tényező határozza meg az átlényegülés aktusát. Ha ezek hiányoznak, nem segítenek a külső jellegzetességek. A modern filmművészet, a televízió a hitelesség törvényét diktálja. Azelőtt igy vélekedtünk: nem baj, ha a szinész húsz évvel idősebb a figuránál, akit alakit, hiszen ragyogóan játssza! A mai néző már nem bocsátja meg a hitelesség megtörését, és itt még a nagy művészi tudás sem ad felmentést. Az átlényegülés a szinész munkájának legkevésbé megragadható része, ebben a szakaszban tör felszínre művészetének tudatmélyi eleme. És a rendezőnek úgy kell vezetnie a szinészt, hogy a tudattalantól a tudatosig vezető folyamat természetesen menjen végbe. A rendezőnek rendkívüli tapintatra, jó egyensúlyérzékre van szüksége ahhoz, hogy a művészi kollektíva nevelése során a hitelesség törvényének csorbítása nélkül megadja a színésznek az átlényegülés lehetőségét, különben megöljük benne a művészt, kizsákmányoljuk tehetségét, megfosztjuk alkotói perspektívájától, attól a lehetőségtől, hogy igazi művész legyen. Ezért a rendezőnek néha engednie kell, hogy azután újabb lépést tehessen előre; kompromisszumot kell kötnie- 147 -!
