Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

vebb rabjai. Ezt akartuk kihangsúlyozni minden rendelkezésünkre álló eszközzel, közte a szinpadi felnagyítás eszközeivel is. De nem minden hiperbola egyforma. Az általunk alkalmazott hiperbolának semmi körülmények között nem volt szabad az előadás reális arányait megtörnie, a kirajzolódó perspektívát eltorzítania.

Elképzelésünk szerint tehát a különböző jellemek nyílt összecsapása, a világnézetek, szokások és szempontok harca nyomául a nézőben annak a gondolatnak kellett felmerülnie, hogy a személyiség szabad fejlődését prédikáló anarchisták valójában eltorzítják, elerőtlenitik és lealacsonyítják a személyiséget.

Ebből a gondolatból természetszerűleg kellett fakadnia annak az eszmének, hogy valójában a forradalmi szervezettség, a tudatos fegyelem szabadítja fel és bontakoztatja ki a személyiséget. Terméktelen és értelmetlen lett volna az anarchista nézetek és eltévelyedések leleplezése, ha e leleplezés eredményeként nem konkretizálódik a színdarab és az előadás képmásaiban a pozitív,reális társadalmi eszmény. Nem vagyok szinháztörténész, sem pedig kritikus, és jól tudom, hogy magyarázataim és tételeim nem tökéletesek és sok szempontból pontatlanok. De nem is tartok igényt a pontos fogalmazásra, mert a koncepció meghatározását rendezői munkám kisegítő elemének, nem pedig legfontosabb eszközének tartom. Sokkal fontosabb volt mind nekem, mind pedig munkatársaimnak az,hogy részletesen, plasztikusan magunk előtt lássuk, amit a nézőknek be akarunk mutatni. Rendkívül furcsa lenne, ha én magam Ítélném meg, mennyire sikerült ez, s helyesen láttam-e Vísnyevszkij tragédiájának alakjait. Ezért csupán néhány olyan elképzelésem elmondására szorítkozom, amelyek koncepcióimat kialakították.

így például, meggyőződésem volt, hogy semmi esetre sem szabad az anarchisták Vezetőjének jelentőségét csorbítani. Pontos volt, hogy a nézők lássák ennek az ember- 129 -