Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

tős formában álljon a néző előtt: egyrészt a Beszélőnek a nézőkhöz Intézett szavaiban, másrészt pedig az előadás szereplői részletesen megjelenitett életének formájában.

Visnyevszklj tragédiája első pillanatban a képzeletszerü formában, némely szerzői utasitásban szinte expresszionista modorban irt mii benyomását kelti. Ezért első elolvasása azt sugallja a rendezőnek, hogy jelzett szinpadi teret alkalmazzon, s a tragédia hőseit is elvont, absztrakt szereplőknek fogja fel, akik mintegy szócsövei a szerző gondolatainak. De ez az első benyomás magától értetődően csalóka és rendkívüli veszélyeket hordoz. Ha ebből az elképzelésből indulunk ki, a szindarab külső eseményeinek fogságába esünk és szem elől tévesztjük mély belső igazságát.

Minél jobban belemélyedünk a szindarabba, s a felső rétegeket átfúrva behatolunk hőseinek sajátos és bonyolult világába, annál világosabbá válik előttünk, hogy a darabban ábrázolt életnek, a hősi harc atmoszférájának, az erőteljes és szenvedélyes vonásokkal felrajzolt jellemeknek nem csupán konkrétnak, hanem mélységesen emberinek is kell lenniük. A tragédiának ez az értelmezése szülte előadásunk reális szinpadi formáit.

Nincsen veszélyesebb dolog annál, mintha egy színdarab tartalmát egyetlen, végleges képletben kívánjuk kifejezni. De amikor tapogatódzva, intuitiv módon elérkeztünk az előadás formájának kialakításához, lassan kibontakozott előttünk az a nehéz ut, amelyen a fegyelmezetlen, vad, anarchista osztagból alakuló első reguláris tengeri ezred kemény, forradalmi menetben halad.

Úgy éreztük, hogy a szindarab zord hangvétele, hihetetlen belső tömörsége és érzelmi telítettsége rendkívül pontos szinpadi térkihasználást követel meg. Emellett azonban azt is szerettük volna - és ez teljesen érthető is -, hogy valahol,a művész megalkotta konstrukció mögött ott érződjék a félrevezetett, anarchista emberek lelki- 127 -1

T