Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendezői elgondolás megvalósítása
tem/, nem az volt a fontos, hogy mit lehetett belőle kiolvasni a harmincas években, hanem az, hogy mit mono, ma, azokban a napokban, amikor kollektívánk munkához lát. Úgy véltem,hogy előadásunknak rendkívül korszerűnek kell lennie, azaz olyannak, amely a mai szovjet emberek lelkiéletét, világnézetét,gondolatait és elképzeléseit fejezi ki. Emellett úgy éreztem, hogy csak abban az esetben érhetjük el célunkat, ha nem fojtjuk el Visnyevszkij egyéni, mélységesen individualista hangját. Vlagyimir Majakovszkij Csudajó cimü versében igy vallott a művésznek és koréinak egységéről: Zeng a mi időnk táviróhazalként, Az igazság és szivem összeforrt. Az országgal s a harcosokkal történt, vagy csak az én szivemben volt? A művész nem oldódik fel a történelmi eseményekben, hanem mintegy egy szintre helyezkedvén velük, önmagát, forradalmi szivét, kommunista lelkét fejezi ki bennük. Magától értetődik, hogy sem én, sem az előadás bármely más szereplője nem alkalmas arra, hogy eredményeinket megitélje. Nem könnyű az ut, amely a művészi elképzeléstől e koncepció megjelenitéséig vezet és elképzelésünket nem tudjuk mindig a megálmodott formába önteni. Mégis hasznos, ha szándékainkat összevetjük a művészi eredménnyel, mert az ilyen összehasonlitás rendkivül világosan megmutatja azt, hogy helyes volt-e a művészi koncepció, avagy sem. Már szóltam arról, hogy a Visnyevszkij szindarabjában tükrözött élet sokrétű, ellentmondásos és bonyolult. Sokféle áramlat szövi be és mindegyik patak igyekvőén és- 125 -i
