Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

s ez annál ia könnyebb volt, mert a színdarab tág teret nyújtott a fantázia szárnyalásának.

Nem egy drámai müvet ismerek,amelyhez bármely rendező találhat a szerzői elgondolásnak megfelelő koncepciót. Ilyenek például Rozov darabjai. Müveinek számos szinpadi változatát láttam, és az előadások minden esetben többekevésbé pontosan visszaadták azt, amit Rozov a legfontosabbnak érzett. De az Arbuzov-előadások között több a sikertelen, mint a sikerült. Gyakran éppen azok az elemek kerültek felszínre, amelyeket le kellett volna küzdeni. Az Irkutszki történet például a köznapi melodráma veszélyét hordozza magában. A szerzői utasítások és a szöveg számos eleméről le kellett mondanunk, de oly módón, hogy közben ki ne öntsük a fürdővízzel együtt a gyereket is.

Az Irkutszki történet rendezése során felmerülő kérdések közül az első helyet a Kórus foglalta el. Miért van szükség a Kórusra és melyek feladatai e műben? Számomra a Kar nem egyszerűen kórust jelentett, hanem a darab szereplőit, s rajtuk kívül egyetlen kiegészítő szereplő sem kapott helyet előadásunkban. A dolgot a következőképpen képzeltem elssz Irkutszki történetet nem mai, hanem a jövőben élő emberek beszélik el. Ezt a koncepciót a szöveg egyik mondata sugallta: "A huszadik század közepén e helyeken hatalmas erőmű épült." A Kórus múlt időben beszél erről. Ebből született a megoldás: a Kórus szintén cselekvő személyekből áll, akik múltjukról - a mai néző jelenéről - beszélnek. A színpadon tehát mintegy kettős szerepben állnak előttünk a szereplők: egyrészt cselekszenek, másrészt pedig elmélkednek a maguk és társaik cselekedeteiről. És amikor elmélkednek, akkor mondjuk a kétezredik esztendőben élnek, a színdarab maga viszont annak a harcnak a históriája, amelyet önmagukért, tisztaságukért, a maradiság bűneitől való megtisztulásukért vívtak. Amikor elmélkednek, a kommunizmus korának emberei,- 113 -\

I