Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A műfaj

jük fel Hedozubov tragikus apai szeretetét és összeomlását, emberségét - nem lesz gorkiji a figura.

Vagy nézzük például Golovasztovot. Ki ez az ember? Jár-kel, nézelődik, spicliskedik, kémkedik. Két lábon járó hibagyüjtemény. De van valami, ami fontosabb ennél. Golovasztov tulajdonképpen keresztrefeszitett Krisztus... Feláldozza magát. Az emberek nem szeretik. Tudja ezt, de viseli a keresztet, mert véleménye szerint istennek tetsző dolgot müvei. Ez eleinte nevetséges,de a darab folyamán egyre elviselhetetlenebb lesz: már küldetéssé válik, Golovasztov pedig mártirrá.A mártiromságnak és visszataszitóságnak e párosulása a gorkiji alak lényege.

Vagy nézzük a doktort, aki harmincnyolcadszor vall szerelmet Monahovának. Amikor térdre borul előtte, kell lennie egy pillanatnak, amikor a nézőnek hideg fut végig a hátán: tanúja egy emberi lélek feltáxulkozásának. De egy másodperccel később a férfi már elvesziti szemüvegét és Nagyezsda igy szól hozzá: "Micsoda udvarló maga!"

A mulatságosnak és tragikusnak e kontrasztjában látom minden szereplő és az egész színdarab megoldásának kulcsát. Ligyija Pavlovna igy szól: "Milyen szánalmasak ezek az asszonyok" -se pillanatban már ő maga is nevetséges, hiszen nem érzi, hogy épp olyan szánalmas, mint a nők, akiket kigunyol. Itt a nevetséges elem más formában lép fel, hiszen ennek az alaknak koncepciója más, de a nevetségesnek és tragikusnak társulása még e központi szereplőben is fellelhető.

A tragikomikus értelmezés teljes élességgel feltárja a szerző eszméjét, megfelel modorának és egyéniségének. E vonás élesen megkülönbözteti Gorkijt például Csehovtól. Ha tehát ezt a vonást a színpadi cselekmény minden atomjában megvalósítjuk, megvilágítjuk az adott mü játékfelfogásának kulcsát.Ezért nem tartottam elegendőnek a szerző által megadott körülményeket, kerestem e körülmények válogatásának kulcsát, a darab színpadi játékstílusának- 101 -I