Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
ELŐSZÓ Az utóbbi évek történelmi eseményeit tekintve, megállapíthatjuk, hogy a színháznak nem könnyű velük lépést tartania. Túlságosan hosszú ideig szolgálta camera obscuraként a burzsoáziát, és ebben a sötét kamrában látszott ugyan a világ, de éppen a feje tetejére állitva. A szép látszat sokszor mutatott egyenesként a közönség szemének olyasmit,ami a valóságban görbe volt.Trükkökre volt szükség, hogy elrejtsék a valódi trükköket. Varázslatra volt szükség, mert számos dolog talányos volt. Es még a technikai haladásnak is árat kellett fizetnie azért, hogy az alacsony voltos fényszórók csillogó ibolyakék - jében, legalább a szinpadon, megállítsák az időt. Ily módon a nagy történelmi változások gyakran megijedtek az oszlopos színházi portáloktól, és a deszkákon, amelyek olykor azt képzelik magukról, hogy a világot jelentik, Anton mesterx még mindig nem képes megérteni a világot. Emellett, a mi színházunknak egyszerűbb a dolga, mint bármely más kor színházának. Nem kell mást felhasználnia, mint a valóság értelmes visz - szatUkrözését; Összefüggéseiben egyetemes tanitás áll rendelkezésre. A vezetés olyan osztály kezében van, amelynek a céljai éppoly egyszerűek, mint amilyen nagyok. Miért essék nehezére a színháznak, hogy az uj társadalom pártjára álljon?A szinház számára a pártot állás nem annyira hitvallás kérdése, mint inkább ismereti kérdés. XY-nak, a nagy mimusnak, aki tökéletesen tudja a büvölés művészetét, egyik napról a másikra egészen más művészetet kell tökéletesen megtanulnia: a büvöletlenség művészetét. Az ifjú naivának, aki könnyekkel ejti félelembe és kelti szánalomra közönségét, amennyiben eleget akar tenni az uj közönségnek, Julia szerelmének forradalmi szerepébe kell már beleképzelnie magát. A naturbursnak is, a naturális, a természetes mellett, meg kell mutatnia Ruprecht, a parasztifju** szerfölött természetellenes bátorságát, amellyel átugorja az osztálybirőság érinthetetlen sorompóit. Színészeinknek, rendezőinknek, díszlettervezőinknek újra fel kell fedezniük azt a művészetet, amelyet a burzsoázia megvásárolt a színháztól: a valóság megfigyelésének a művészetét. Ez jelenti a tulajdonképpeni művészetet a művészetben. Es meg kell tanulnunk egy másik művészetet: a kérdésfeltevés művészetét, elsősorban ott, ahol minden tisztázottnak tetszik. Az uj szinház kérdései gyakran el sem hangzanak, mert a válaszok készen állnak, még mielőtt a kér-X Hebbel, Friedrich Mária Magdolna c. drámájának szinpadi alakja. Kleist, Heinrich von A törött korsó c. vigjátékának szinpadi alakja. XX- 3 -
