Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Régi és új színház

miért vagyunk megsértve és miért hagytuk abba a próbát. Eisler ugyan utólag biztosított bennünket, nagyszerű volt, amit csináltunk, ez azonban végérvényesen bebizonyította, milyen nyomorúságosnak találta munkánkat. Egyik későbbi próbán egy halom kottapapirral jelent meg és - jóllehet nevetett a zenekarban szerepet kapott sok vonóshangszeren - nagy zenekart kért. Először "persze" megtagadták tőle, Brecht rendkivUI "sajátosnak” tartotta, hogy hegedűket csempésszenek be a színházba, aztán - mint mindig - beleegyezett. Nem sokkal később Eisler lejátszotta neklink a szalagot és nagy csodálkozást keltett vele. A befejező jelenetből - a menekülésből - minden szöveget kihúzott. Csak "szórványos pantomimot akart, a visszavonulásra, Napoleon oroszországi visszavonulására emlékeztető pantomimot." A zene gyásszá ábrázolta ezt a visszavonulást. Éppen ez tette sajátossá a dolgot. "Hogyhogy gyász?" "Németekről van sző, ez pedig szomorú.” A második részben a zene vad diadalt ábrázolt. "De hiszen vereségről van szó?" - avatkoztunk bele, sajátos megindultsággal. "Kinek vereség?" - vigyorgott Eisler, aki a barátaival való beszélgetés közben sem mulasztja el a harcot.

A zene egyszerre ábrázolt gyászt és győzelmet. Ezen keresztül beszélt a jelenet - kevés színésszel - az elintézésre kerülő hatalmas társadalmi ellentmondásról.

Szocialista üdvözletünk a hatvanadik születésnapja alkalmával, Hanns

E isler I- 99 -