Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
I. Felsenstein zenés színháza
hogy a dráma és a zene valósága feldúlja vagy elragadja őket. Ezt tudomásul kell vennünk, és ezért szeretnék még egyszer rátérni a másik oldalra, tudniillik arra, hogy a szinpadon ezt a megnövekedett készséget gyakran nem veszik tudomásul, hogy a színészek, mivel a színházról alkotott hamis elképzelésekben nőttek fel, nem állják meg a helyüket az uj követelményekkel szemben. Nagy veszélyt látok az énekesek és a színészek önhittségében, akik tudni sem akarnak a szinházi élet rendkívüli társadalmi változásairól. Ugyanakkor az uj társadalom, a Szovjetunióban és a népi demokráciákban is éppen ezeket a sztárokat úgy körüludvarolja, hogy csak megerősíti őket önhittségükben. Ha gyenge jellemű vagy ostoba embert ér ez a kivételezés és kitüntetés, ennek az lesz a következménye, hogy még kevésbé veszi tudomásul az uj közönség igényeit, mint azelőtt. Egyszerűen az a véleménye: ahogyan én csinálom, úgy helyes; nagy tehetségű és elismert művész vagyok, és ha az emberek nem tapsolnak, magukra vessenek; túlságosan ostobák ahhoz, hogy megértsék, amit csinálok. Sajnos, ritkán fordul elő, hogy valaki ezt mondja: ma alighanem rossz voltam, az emberek nem tapsoltak. Az elfogadott kifejezés igy hangzik: ma rossz közönség van. Melchlnger: Kicsit túlzott kivánság, hogy a színész már eleve elismerje önmagáról: rossz volt. Felsenstein: De én tapasztalatból mondom: nincs rossz közönség. A készség és befogadóképesség mindig adva van. Csak az a képesség ingadozó, hogy ezeket a színpadról aktivizálják. tfelchinger: Bizonyára nagy számban vannak énekesek és színészek, akiknek nincs hozzá kedvük, hogy olyan idegőrlő, minden hiúságtól mentes munkának vessék alá magukat, mint ahogy ön azt megkívánja. De ön az ellenpéldákat is ismeri. És tudja, hogy elég sok van belőlük. Én csodálatosnak és vigasztalónak tartom, hogy a művészet, tehát az előadómü- 74 -