Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

dőt tesz a fejére, és azt hiszi, hogy most király. A fedő a korona, a főzőkanál a jogar.

Melchinger: Vajon ez ”cselekmény"-nek nevezhető-e?

Felsensteln: Vajon nem kezdete ez már egy cselekménynek? Hiszen a vágy, hogy király legyen, nem nélkülözheti a cselekvést. A gyermek még nem tudja, hogy most mit kell tennie. De ha a jelmez segítségével királlyá változtatta magát, akkor bizonyára tesz is valamit, ami bennefoglaltatik abban a vágyában, amiért király akart lenni.

Melchinger: Jó, ez cselekvés. De vajon dráma-e? Dráma, mint cselekmény, amely egy meghatározott pontnál elindul és valamilyen pontnál abbamarad. Ellentétben az életbeli cselekvéssel, a drámának kezdete és befejezése van. Az életben csak elkezdhetünk cselekedni: nem tudjuk, hogyan végződik. A dráma egy kimenetelre irányul. Éppen ez által válik olyan művé, amely kiemelkedik a mulékony valóságból és megismételhető.

Felsenstein: Nehezen tudom elképzelni, hogy a színházban lehetséges és tetszésre talál az olyan előadás, amelynek nincs cselekménye.

Melchinger: Valamilyen szertartás, rituálé, bohóckodás? Valami irracionális, ami még nem került a tudatba?

Felsenstein: Mindezek, az irracionális is, valamiféle formában cselekményen alapulnak. A cselekmény színháza azonban bonyolult történelmi fejlődésen ment át és olyan differenciáltsághoz és tökéletességhez érkezett el, amely ma arra kényszerít bennünket,hogy száz falon áttörve, visszataláljunk az elementárishoz.

Melchinger: Ez a döntő. És itt ki kell küszöbölnünk egy elterjedt tévedést: azt a felfogást,hogy a zene - az ének, a zenekar, a tánc - a drámának járulékos, tehát nem eredeti eleme. Holott a valóság az, hogy előbb volt ének, mint beszéd, előbb volt ritmus, mint próza, előbb volt tánc,- 55 -