Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

előadás folyamán, felfedezi magában a tehetséget, hogy az elénekelendő szerepet maga komponálja meg úgy, ahogy azt Mozart vagy Verdi elképzelte. Csoda ez, amely közte és a karmester közt végbemegy, amennyiben az utóbbi hajlandó az együttműködésre. Az elképzelhető legszebb dolgok egyike. A tökéletes zenés színház.

Kettős és együttes

Az egyéni munkának vége. Sai'astróval, Paminával, a három hölggyel Ugyanúgy tanultam, mint Taminóval. Most jön a következő lépcsőfok. Vajon megtartják-e a monológszerüen feldolgozott eredményeket, amikor a partnerrel, a partnerekkel szemben kell helytállaniok? Természetesen már az egyéni munkánál is észrevétlenül mindig bevontam a partnerrel való kapcsolatot. Most semmit nem kell átállitanom. De a mozdulatoknak és állásoknak, ugyanúgy, mint az egyéni munkában, a kettősnél is a programra való koncentrálásból kell kifejlődniük. Az én feladatom nem a beállítás, hanem az irányitás. Semmi esetre sem törekszem olyan csoportosításokra, amelyek a közönség számára "szép képeket" nyújtanak. Az ilyen plaszticitás csak önként adódhat, a zenei igazság pontos megvalósításából. És mégis, ezek az első próbák, amelyeken az alakok az általam szó szerint vett mü átvitele során nyert meghatározott egyéniségükkel első Ízben találkoznak össze, a legnagyobb feszültséggel telitettek.

Nem tartozom az olyan rendezők közé, akik elvárják az énekesektől vagy szinészektől, hogy egyszer ezt, másszor azt az állást próbálják ki. Ha egy jelenet igazságáról nincs biztos elképzelésem, nem tartok próbát. De a két egyéniségnek, akik most a kettősben szembekerültek egymással, nem akarom előírni a járásokat és állásokat, mielőtt magam nem éltem volna át egymással szembeni reagálásukat. Azelőtt mindezt felírtam és előre kiszámítottam. Most ezt a meglepetési mozzanatot nyitva hagyom a magam számára.- 49 -