Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

Bevezető

BEVEZETŐ

Az e kötetben összegyűjtött Írások és lejegyzett beszélgetések mindegyike azonos témakörben mozog: valamennyi a korszerű zenés színház egy-egy problémáját vizsgálja, egyik sem átfogó igénnyel, de mindegyik a tárgyalt részkérdésben a lényeget kutató szándékkal.

Látszólag e téma az általános érdekű színházi problémákkal szemben leszűkítő jellegű, hiszen a zenés színház, mint műfaj és mint Intézmény a ma színházának egy speciális, nem egyszer periferikusnak tekintett válfaja. Az opera és balett színházak szinte teljesen, az operett és vaudeville színházak többnyire kivül esnek azon a körön, amelyen belül próbálják kutatni és megfogalmazni a korszerű színjátszás elveit és gyakorlatát.

Persze, ha ez igazság is volna, nemcsak sajnálatos valóság, akkor sem volna felesleges e kötet megjelenése, legfeljebb e speciális színháztlpusok művészeihez szólna csak. Az Igazság azonban az, hogy e kötet cikkei, az operarendezö Walter Felsenstein Írásai csakúgy, mint a Brecht művészetének zenei vonatkozásait elemző Írások nem a zenés színház problémáiról szólnak, hanem a korszerű színházról általában, amelynek éppen egyik legfőbb jellemvonása, hogy megpróbálja megszüntetni a színház évszázados műfaji atomlzáltságát és megpróbálja visszaállítani a színház ősi, eredeti komplex jellegét.

A kötet gerincét a már említett Felsenstein-beszélgetések és Brecht-elemzések teszik ki. Kettejük közül Valter Pelsensteln egész működését az operaszinpadon fejti ki, Brecht pedig egész művészi pályáján úgynevezett "prózai* színházban működött és müveit ma is,szerte a világon "prózai" színházak játsszák.

Ha azonban e két művész színpadi tevékenységét alaposabban megvizsgáljuk, ellenkező előjellel ugyan, de mindkettőjük művészetében azonos vonást fedezhetünk fel. Ez pedig a szakítás választott műfajuk ortodox értelmezésével és a céltudatos törekvés a színház komplex jellegének visszaállítására. Brechtnél ez oly módon történik, hogy drámáinak bizonyos pontján a teret a zene kifejezőerejének engedi át, ezzel mintegy más szinten fejleszti tovább a drámai hatást, Felsenstein pedig az operaszinpadon próbálja visszaadni a szöveg, a dráma, a színészi játék ősi jo- 3 -