Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

szobrával is! -, nem az ellenállhatatlanság tudatából fakad, amelyet ön Don Juan sablonos beállításának nevez?

Felsenstein: Nem adja meg magát. Jelleme megváltoztathatatlan. Ebben áll nagysága. De a kormányzó holtteste mellett valami történt benne. Kifelé leplezi félelmét, de tudja, hogy többé nem szabadul tőle. Megkezdődött számára a vég.

Melchinger: ön mégiscsak moralista.

Felsenstein: De bizonyos vagyok benne, hogy mindent, amit itt kijelentek, csak a zenéből tudtam meg. Az teljesen következetes, és bebizonyítja, hogy nincs Mozartnál egyetlen hang sem, amely drámáturgiailag ne volna megalapozott. És ebben jelent kivételt, megítélésem szerint, a Oosi fan tutte. Nem az erkölcsről van szó, hanem a dramaturgiai rendről.

Melchinger: Mondhatnám, hogy ez a zene egyáltalán nem akar "rendes" lenni. Rejtélyes ambivalencia uralkodik benne az irónia és komolyság között. Kiesik a szerepéből és megint visszaesik bele.

Felsenstein: De hiszen tudnunk kell hinni abban, ami a színpadon történik. Mi a helyzet például, amikor a férfiak halottnak tettetik magukat? Bohózat ez? Vagy mi más?

Melchinger: A szabadosság tetőpontja. Kinevetik a halált. Felsenstein: Jó. De hiszen az asszonyokról feltételezik, hogy ők elhiszik. Valóban azt hiszik, hogy azok ketten meghaltak.

Melchinger: Mozart ugyanolyan jól tudja, mint a közönség, hogy nem igaz. A nőket nevetségessé kell tenni. Ez a viszszájára forditott morál csattanója.

Felsenstein: Én mindenesetre nem boldogulok vele...

Melchinger: Ez lesz az ön legnehezebb problémája: hogyan boldoguljon ilyen kevés komolysággal? Mert itt, azt hiszem,- 27 -