Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

csalásnak tartom, ha a közönség hiányos érdeklődését a ki­állítás varázsával keltik fel. Mennyire másképpen kapcso­lódik Weber drámai zsenije az Burvanthe ugyancsak rossz, de drámai alapvonásaiban mégis életképes szövegkönyvéhez! Itt a zene Lysiart és Eglantine néhány kettősében olyan drámai erőre emelkedik, amely túlszárnyalja az Ortrud- Telramund párnak Wagner által nyújtott, valószínűleg épp e mü által befolyásolt ábrázolását. Azonban a Bűvös vadász mind zenei, mind drámai tekintetben ma is a legnagyobb mü­vek egyike,amelyeket valaha a zenés szinház száméira Írtak. Melchinger: Még egy rövid rákérdezés: a Lammermoori Lucia? Callas alakításában legalábbis a címszerepet egész rendkí­vülien drámainak tartottam. Felsenstein: Semmit sem tudok hozzászólni. Az operát ter­mészetesen ismerem. De évek óta már nem foglalkoztam vele. Ehhez egy vallomást kell tennem. Elhatároztam, hogy többé nem beszélek olyan műről, amellyel már régóta nem foglal­koztam. Az ember persze még emlékszik rá, sőt valamikor rendezte is, aztán ismét hallotta, s azt hiszi, ismeri. De ha elhatározza, hogy újból előveszi és hozzáfog a munká­hoz, a legnagyobb meglepetések érik. Hiszen már magam sem vagyok ugyanaz, aki akkor voltam, amikor véleményem a mű­ről kialakult. Mi minden változhat három-négy év alatt! Melchinger: Megint itt vagyunk a rutin, a sablon problémá­jánál. Minden ismétléssel elpárolog valami abból a benyo­másból, amely valamikor olyan erős volt, mert benne volt az első találkozás ismeretlensége. Ami megmarad bennünk, az áldozatul esik egy mindenkinél másképp megnyilvánuló folyamatnak. Innen a rutin gyakran oly szubjektív jellege: nem tűri a felülvizsgálatot s ezért azt hiszi, másképp nem is lehet. Belsenstein: Éppen az operában mindig újból végbemegy a folyamat: az énekes, a karmester, sőt az évekig odajáró néző is, beszél egy műről, amelyet állítólag kiválóan is­- 24 -

Next

/
Thumbnails
Contents