Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

nem ilyen tiszta az eset. Hiszen, hogy korunk zenei életében és ezért az operában is ilyen központi helyet foglal el, ez a közönségen is malik, amely valami egészen meghatározott dolgot vár tőle, mégpedig olyat, amit egyedül csak ő nyújthat: a személyes varázs élményét.

Felsensteln: A karmester központi helyzete az operában nemcsak helyes, hanem szükséges is, akkor, ha a karmester a zenés színházi mü teljes kidolgozására törekszik, annak minden következményével. Vagyis: a betanulást úgy kell elörelenditenie, hogy este a közönség már ne ébredjen tudatára irányitó ténykedésének.

Melchinger: De hiszen a sztárkarmesternek, vagy azoknak, akik azzá akarnak válni, éppen az a szándékuk, hogy a közönség figyelmét magukra irányítsák. Azt hiszik, ezt csak úgy érhetik el, ha sikerül nekik magán az előadáson is személyes varázsukat érvényesíteni. És vajon a varázs nem valóban egy pillanat, az alkotó pillanat kérdése-e?

Felsenstein: Nem látom be, miért lenne a varázs a meglepetésre és a rögtönzésre utalva? Vajon kevésbé ragad magával a karmester, ha hetekig tartó próbákon át művészi és Iá* lektani hatásokat sugároztatott át az énekesre, amelyeket az feldolgoz és este újjá teremt? És éppen mert nagy karmester, vagy azzá akar válni, nem kellene-e tudnia, hogy az előadás nem függhet egyetlen embernek egy adott estén megnyilvánuló egyéni kedélyállapotától?

Melchinger: Ugyan melyik karmester próbál manapság heteken át?

Felsenstein: Csak az, aki nemcsak a partitura formális visszaadását, hanem annak szinpadi megválósitását és ezáltal teljes megérthetőségét is szivén viseli. Az a karmester, aki csak azért játszik a szinházrajongóknak, mert operát is akar vezényelni, már arról is felismerhető, hogy az emberi hangot puszta hangszerként kezeli.

14 -