Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
I. Felsenstein zenés színháza
Melchinger: De vajon nincs-e valami alapvetően teátrális elem annak az énekesnek az emóciójában, aki csak harsog és egyébre nem törekszik, mint a közönséghatásra, pontosabban a tapsra? Felsenstein: Azért gondolja, mert itt egy egész szinház elomolva figyel és reszket a gyönyörűségtől? Melchinger: Igen. Felsenstein: Lehet, hogy teátrális, de mindenesetre kulináris. Mi megy végbe ebben az énekesben? Elénekel valamiféle, egy szöveggel kapcsolatos hangot. Éppúgy vehetne egy másik szöveget is. Senki sem tudja, miért áll díszletben, miért visel jelmezt, arról nem is szólva, hogy teljesen megfoghatatlan: egyáltalán miért énekel? Melchinger: Nem lehetséges, hogy mialatt az énekes megmámorosodik a hangoktól, ugyanakkor a drámaiság bizonyos mértékig öntudatlanul belehatol a produkcióba? Pelsenstein; Azt hiszi, hogy Mozart valaha is öntudatlanul irt egyetlen áriát? Mindenekelőtt én újra meg újra felteszem a kérdést: vajon miért irta őket a szinház és miért nem a hangversenyterem számára?Például a rózsa-áriát miért a Figaróhoz komponálta és miért nem valamilyen udvari ünnepséghez? Ismeri a rózsa-áriát. A szituáció a következő. Zsuzsi nem tudja megállni, hogy Figarón, alaptalan féltékenysége miatt, bosszút ne álljon. Tudja, hogy Figaró valahol itt bujt el és őt lesi. Most elhatározza, hogy a grófnak, aki nincs is ott, szerelmi jelenetet ad elő. És olyan jól játssza el, hogy Figaró a rejtekhelyén azt hiszi,a gróf valóban ott van. Az áriát recitativo előzi meg: Zsuzsi komédiájának előkészítésére használja fel. És aztán egyszerre csak, mialatt énekel, kezd megfeledkezni tervbe vett gonoszkodásáról. És mindinkább megfeledkezik róla, mert hiszen csak Figarót szereti és hűséges hozzá. Lelkében maga Figaró lép a gróf helyébe, akit eredetileg mint- 10 -