Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról
B. DORT: A helyzet paradox. Mert egyfelől a párizsi szinház szerkezete alapvetően polgári jellegű, de másfelől polgári közönségének érdeklődése jelenleg egyre inkább elfordul a színháztól. Egy olyan szinház működése, amilyen Jouvet Athénée-je volt, ma lehetetlen volna; a polgárság ugyanis egyre műveletlenebb lesz; egyre inkább hagyja, hogy kritikusai befolyásolják, passzívan tűri, hogy ez a kritika mozgósítsa. Ezért lesz a szinház egyre jobban kiszolgáltatva a politikai hatalom kényérekedvére. Nos, a szinház ilyen értelmű politizálódására nekünk egy ellenkező tartalmú politizálódással kell válaszolnunk; vagyis olyan közönséget kell teremtenünk, mozgósítanunk és megszerveznünk, amelynek más a társadalmi összetétele. A. ADAMOV: Erre van reménység. A Paoli Paoli jó próba volt. A szakszervezetek, ifjúsági szervezetek és a haladó csoportosulások megtették a magukét. Nagyon sokkal tartozom nekik. A Kemp-Gautier-féle "rendszer" - azért beszélek csak róluk, mert az olyan színházak törzsközönsége, mint a Vieux-Colombier, döntő mértékben a Le Monde és a Le Figaro olvasóiból tevődik össze - most ingott meg először; rendes időkben az olyan darab, mint a Paolo, hasonló kritika után nem maradhatott volna talpon. àïsselbrechtnek igaza van: a rendőrség nemcsak a szinház kapuja előtt áll, hanem odabenn is ott van; százával lehetne szaporítani azoknak a példáknak a számát,amelyeket Sartre az Observateurbe Írott cikkében leleplez; magam is idézhetnék jó néhányat, csak a Paolo Paolival és a szinrehozásában résztvevő művészekkel kapcsolatban is; de ezekről a pressziókról és intrikákról, nagyon is könnyen kitalálható okokból, ma még nem lehet beszélni... La Nouvelle Critique 1958 március, 9^. sz.- 56 -
