Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez

felmerülhetett azonban egy veszély: a kócos liraiság,vagy inkább, az én esetemben, a Világ Közepén Elhelyezkedő Automata skizofrén zagyvasága.Ezt a veszélyt sikerült elkerülnöm és elértem, hogy a növekvő őrület ellenére vagy éppen általa a készülék reális tárgy maradjon, amelyet egy meghatározott társadalom: a ml társadalmunk állított elő, meghatározott cél: pénz és dicsőség elnyerése érdekében.

Azt hiszem, ily módon sikerült megtalálnom a helyes távolságot a játék szereplői és a néző között. Amazok ennek világához tartoznak, s a néző nevethet nevetségességükön; a nevetségességet pedig felduzzasztja az a tény, hogy mindig egy és ugyanazon dolog függvényeként nyilvánul meg. Ezenfelül a Pingpong szereplőinek érzelmei nem mint eleve elkerülhetetlen adottságok jelennek meg. Különösen Arthur és Victor esetében hagytam valamiféle mozgási lehetőséget, ha nem is a szabadság, de legalább a határozatlanság felé: talán elkerülhették volna, hogy a készülék tönkretegye őket. Mindenesetre annak a tárgynak következtében, amelyet bizonyos mértékig ők maguk választottak ki - azért mondom, hogy bizonyos mértékig, mert valójában egy, megtévesztésre törekvő társadalom állította utjukba ezt a csapdát -, a két barát maga ássa meg azt a gödröt, amelybe majd belebotlanak. Ellentétben többi drámám cselekményével, a Paródiától a Viszontlátásig, itt a fenyegetés nemcsak kívülről Jön; az alakok maguk választják ki saját mérgüket, maguk készítik elő saját szerencsétlenségüket; és mivel e szerencsétlenség okai nem pontosan azonosak mindegyikük esetében,a szerencsétlenség korántsem vezet ugyanazokra az eredményekre sem.

A sorsok különfélesége teszi lehetővé a szituációk különféleségét: a Pingpongban, akárcsak a Menetirányban, minden megismétlődik, azzal a különbséggel, hogy az ismétlődés Itt sem nem végzetszerü, sem nem unalmas, mert a látószög mindig más és más.- 18 -