Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
egész plasztikus részt megoldhatjuk úgy,hogy megmutatjuk: színházban vagyunk... Tehát egyszerre mutathatjuk be Németország térségeit a harmincéves háború alatt és a szinházat, amely ezeket a térségeket megmutatja... Az Eke és csillagokban viszont nem lehet egyszerre megmutatni a felkelés alatti Dublint és a színházat, amint a felkelés alatti Dublint éppen megmutatja nekünk! Ez nagyon nehéz volna... Mert itt valóban minden a részvételen alapul. ADAMOV: Igen... Csakhogy az Én szép piros rózsáimban viszont vannak egyes mozzanatok... PLANCHON: Igen, ezt elmondhatjuk,de épp- ebben a drámában ott van az a rész, amikor minden ruha arannyá változik... Hosszasan lehetne vitázni arról, amit te, Allio, az imént mondtál... Nem tudom, eléggé "megnézted-e" O’Casey drámáit... Hangsúlyozom: nem "elolvastad", hanem "megnézted"! ADAMOV: Egyszerre csak ott van a tánc a hidon, és éppen ez a rész... ALLIO: Folytonos mozgás, egyik sikról a másikra... De mégis van szintkülönbség... PLANCHON: Ön, Adamov, mint drámairó beszélt. Mint rendező, én azt mondanám: a legnagyszerűbb dolog, amit én Brechttől kaptam, a következő. Mikor én a szinházhoz kerültem, mind úgy gondolkodtunk, hogy a rendezés csak részfeladat... Folyton tétováztunk: "Vajon nem terheljük-e túl a darabot? Vagy ellenkezőleg, végső soron elszegényítjük?" Brechtnek, mint szinházi teoretikusnak a nagy tanitása az, hogy kijelentette: minden előadás egyszerre drámaírói és szinpadi alkotás; de a szinpadi alkotást - és ezt ő mondta ki elsőnek s ezt érzem én rendkívül fontosnak - ugyanolyan felelősség köti, mint a drámairól alkotást.Egy-egy szinpadi mozdulat, egy szin,- 107
