Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
rázsi mamának, Yvette-nek, a szakácsnak - mindnek megvan a maga egyéni élete. A Kurázsi mama nem a kedvenc Brecht-darabom, de számomra mégis hatalmas eredményt jelent,mert benne az egyéni életek létét az iró nem áldozza fel a tanitás kedvéért... Azt hiszem,a "demonstráció" egyáltalán nem rossz Llíl dolog és nincs ellentétben a "megmutatással". * Pusztán csak az az érzésem, hogy Brecht egyes müveiben - gondolok például a Gömbfejüek és csucsfe.iüekre - az allegória kissé túlzott jelentőségre tesz szert... És én személy szerint nem szeretem, ha az allegória kerekedik felül... Igenis igy van! Ne nevessenek. Végtére én is fejlődhetek!... Ha nem is az enyém az érdem. A köztársaságok megváltoznak, de velük változnak az emberek is. Mi okozta az én változásomat? Brecht jelentős szerepet játszik benne... O’Casey sem csekélyét... és az algériai háború igen nagyot! Belejátszott a folyamatba a saját gondolkodásom is, a regény, Flaubert és számos más tárgy kapcsán... Nagyon nehéz megmondani, miért és hogyan változik meg valaki... ALLIO: Szeretnék Roger iménti szavaihoz kapcsolódni. Amikor a Berliner Ensemble szóban forgó előadásait láttam, nekem is az volt az érzésem, hogy számunkra már nem maradt tennivaló. Mert először is ezeknek az előadásoknak láttán az ember úgy érezte, hogy olyan anyagi eszközökre volna szüksége, amilyeneket soha nem fog megkapni... De persze megvolt a lehetőség,hogy mindent elölről kezdjünk, felülvizsgáljunk, megváltoztassunk! PLANCHON: Számomra Brecht annál is fontosabb, mert én nem tartozom a Cartel^’ hagyományához... Mihelyt a színházzal kezdtem foglalkozni, rögtön úgy éreztem,hogy a Cartel francia hagyományához semmi közöm; és akkor revelációként ért ez a lucid, tudatos szinház... Arra gondoltam, otthagyom a pályát... 1952... 1954-...- 104 -