Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

lámát-. Egészen másképpen dolgozunk alapelvek szerint, mint ösztönből, és nem válhat hibává az eltérés, aminek szükségességé -ről meggyőződtünk^A megnevezett objektiv okokhoz szubjektív okok is járultak. Különösen a klasszikus dráma utáni kor német dramaturgiai képviselői, már mindkevésbé siklottak el a tartalom és forma dialektikus viszonyának a problematikája, az egyéni drámai összeütközés és a társadalmi ellentmondás viszonya fölött. Sokszor, képtelenek voltak már különválasztani a jelenségeket és az okokat.

Később még vázoljuk majd, milyen következtetéseket vontak le ezekből az adottságokból a művészi ábrázolás szempontjából.

Itt elsősorban az volt a feladatunk, hogy néhány fontosnak tűnő ellenvetést tegyünk a mozgás totalitása történelmileg megalapozott és a klasszikus drámának bizonyos fokig megfelelő hegeli rendszer újabb, nem dialektikus „normához" vezető, lukácsi abszolutizálásával szemben.

A harmadik probléma, amelyet az úgynevezett „Sickingen-vitából" kell kiragadnunk, az összeütközés és jellem összhangjának fontos kérdésére, a dráma különleges, a következőkben röviden vázolandó törvényére vonatkozik.

Összeütközés és jellem egysége

A klasszikus, beszélt dráma müfajmeghatározó elemeként megjelölt, összeütközéses cselekvés, mint ismeretes, a drámai személyek meghatározott szándéka következtében, konfliktusban gazdag helyzetben indul meg.A dráma úgy játszódik le, hogy a drámai szinpadi alakok, a „jellemek", hősök és ellenhősök stb. az elé a kérdés elé kerülnek, hogy meghatározott helyzetben igy vagy úgy döntsenek és végül döntéseiket, megfelelő ellenakciókat kiváltó, tettre váltsák.- 93 -