Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

A ceyloni S o k a r i - játékban cselekvő színpadi alakokat az egyik színész versei vezették be, neki kellett a tulajdonképpeni cselekményt is epikusán kiegészítenie.

A N 5 - játék, feudál-arisztokratikus japán szinházfajta, különböző szinpadi eszközök változatos kombinációja mellett, még teljesen epikus talajon alapszik.

Uég az antik görög színház drámai csúcsformái is, prológussal, kórussal és hirnöki jelentéssel, erősen epikus elemeket mutatnak fel akkor is, ha hagyomány hiányában nem ismeretes előttünk, milyen szerephez jutott közben a

Q

zene és a tánc. *

Mindezek a különféle játékfajták többé-kevésbé kibontakozott, közvetlenül is ábrázolt „cselekményhez” kapcsolódtak; némi joggal már „színházként" is jelölhetjük őket - de még nem nevezhetők annak, amit modem értelemben dráma alatt értünk.

Ahhoz, hogy a mimlkus-drámai jelenetből megszülessék a tulajdonképpeni értelemben vett dráma, további egész sor előfeltétel teljesülésére volt szükség.

Mindenekelőtt, szorosabb kapcsolatra volt szükség a beszéddel, különösen szükség volt a párbeszédre, a dialógusra való koncentrálásra.

Bizonyos életjelenségek ehhez is döntő indítékokat adtak. Kiemelkedő jelentőségűek voltak a dráma fejlődése szempontjából a törvényszéki beszédek - hiszen ezek, belső természetüknél fogva, párbeszédjellegüek -, valamint a mimikusan megtestesített ősök, totemek és halottak szellemeinek a parancsai.

A görög rétorok teljesítményei, különösen azonban a hires attikai törvényszéki beszédek, kétségkívül fontos szerepet játszottak a görög-antik szinház csúcsformáinak a kifejlődésében, erre már Goethe is rámutatott.

Paródia a régieknél cimü Írásában, 1824-ben azt mondja ezzel kapcsolatban:- 72 -