Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
indokolással - „mimikus ösztön"-nek, „utánzó ösztön"-nek, „megtestesítésre való törekvés"-nek vagy „az ember mimikus átalakulására való törekvésé"-nek nevezi. Itt csak problémaként említhetjük meg és nem vizsgálhatjuk tovább, mennyiben volt eredetileg direkt összefüggés a között a különleges emberi tehetség vagy képesség, az embernek „mimikus megtestesítésre való törekvése" és a termelési folyamat között, és vajon elkópzelhetö-e ez a tehetség-képesség, és ha igen, mennyiben, magának a termelési folyamatnak többé-kevésbé közvet' an részeként. Mindenekelőtt az a fontos, hogy ezekben a bárhogyan is nevezett képességekben /igényekben/ rejlenek a drámához és színházhoz vezető csirák - persze csak a csirák. Mimus /mint legalacsonyabb drámai forma/ vagy akár színház elérése szempontjából is, döntő szükség van bizonyos mértékű tudatosságra: csak ha egyrészről megvan a különleg 3 potencia, amely a mimikus előfeltételeket összefogja és „cselekménnyé” tagolja, ha másrészről tudatosan szemlélő vagy akár tevékenyen is résztvevő „közönség" kap részt ebben a cselekményben és a két elem kölcsönösen feltételezi egymást - akkor beszélhetünk „alajdóriképpen! értelemben vett mimu8ról, drámáról és színházról. Ezt a „cselekményt" az emberek, az őstársadalom legalsóbb fokán, különleges életkörülményeik legváltozatosabb módjaiban találták meg. E mellett, ezek az első művészi megmozdulások nem voltak tisztán „esztétikai" természetűek, hanem túlnyomóan célhoz kapcsoltak: ezt a művészetet, kezdetben kiváltképpen varázslatként alkalmazták, az életszükségletekért vivott harc közben. így például, az egyik legkorábbi zenei tevékenység az állati hangok instrumentális vagy vokális utánzása volt, az úgynevezett „vadászvarázslat" alkalmával. Az efféle művészi utánzást többnyire a tulajdonképpeni vadászat előtt rendezték meg, gyakran már az előestén. Ezeknek a mágikus rendezvényeknek a segítségével az állatot, bizo- 70 -