Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
sen különböznek a drámaigág meghatározására irányuló hasonló törekvésektől, az itt fejtegetendő problémák közepébe céloznak. Nem csoda, ha olyan gyakorlati színházi ember, mint Felsenstein, tekintve a korábban jelzett, de a valóságban a dráAaiság elmélete szempontjából messze bonyolultabb és ellentmondásosabb tényállást, nem időzik tovább a színházban jelentkező liraiság, epikusság és drámaiság fölötti hosszú elméleti spekulációknál, hanem az idézett tétele 8zérint, hogy „Vagy minden drámai, vagy semmi. Nem színház" - cselekszik és éppenséggel mindent, ami a színpadon történik, cselekménynek, tehát drámainak tekint. Az elmélettel való tudományos vitatkozás szempontjából azonban, nem elégíthet ki bennünket ez a gyakorlati „vasszabály". Az említett vitában már Uelchinger is ellene vetette Felsenstein tételének, hogy jóllehet a drámát többnyire azonosítják ugyan a cselekménnyel, de nem minden cselekmény, még a jelenben ábrázolt cselekmények közül sem mindegyik tehető egyenlővé a drámával; ezzel a történelmi változás okaira utalt. Sz azonban, végül, a harmadik pont, ahol a felhozott nézeteket bizonyos mértékig kulcsnak tekinthetjük. Thomas Kann csakúgy, mint Felsenateim és Melchlnger, jogosan fordul - ebben e vonatkozásban egysorban állva a történelmi megalapozottsággal eljáró elméleti szakemberekkel - a normativ iskolás esztétika ellen - amaz direkt módon és közvetlenül, emezek lényegében. Már korábban említettük, hogy bizonyos alapellenvetéseket kell tennünk a normativ drámaelméletekkel szemben. Azzal, hogy a drámai formát adottnak, megváltoztathatatlannak, történelmi kötöttség nélkülinek tekintik, azt hiszik, hogy a dráma minden idóben lehetséges és ennek következtében, mindenkor követelhetik is az esztétikusok. Ezzel kapcsolatban már utaltunk rá, hogy a drámaelmélet történetének folyamán, sokszor a megfelelő szakszerű ■ 68 -