Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
ban, amelyen a kultuszalapitás nyugodott. „Dráma” tehát nem „cselekvést" jelent, hanem történést, adottságot. Mint ismeretes, az antik dráma éppenséggel kizárta mindazt, amit ma „cselekmény" alatt értenek, a dráma kezdete előttre vagy a szinpad mögé helyezte, és tulajdonképpen a patetikus jelenetet adta elő, a lirai ömlengést, cselekvést, valamiről, egyszóval, a beszédet. A drámaiság mai fogalma nem vezethető le a klasszikus drámából, hanem csakis színházi nézőpont alapján érthető meg. Ma a kaland, a „megragadó c;-alekmény", a romaneszk beütés a drámában számit drámainak. Nehogy azt higygyük azonban, hogy a liraiság, a szavak eluralkodása a színpadon már valamit is bizonyítana a dráma, mint olyan ellen és hogy a dráma lényege szószegény és lélektelen aktivitásban rejlik. Nem akarunk itt mélyebben belemenni az említett és bizonyara vitatható filológiai kérdésbe. De egy regényírónak ezekben a mellékesen kifejtett nézeteiben, sok szempontból kulcsot találhatunk az itt fejtegetendő problémáikhoz. Vonatkozik ez elsősorban arra a h,_yes megállapításra, hogy a drámaiság mai fogalma csakis színházi nézőpont alapján érthető meg. Vonatkozik ez továbbá, különösen a dráma-cselekmény egyszerű egybevetésének relativ értékére. Hogy ez a kérdés milyen fontos, az kitűnik például abból a vitából, amelyet két jelentős színházi személyiség folytatott nemrégiben. A fentebb említett Párbeszéd a zenés színházról cimü műben, Felsenstein, többek között, arról is beszél, mi is az, hogy drámaiság. Közben a következőképpen szögezi le erre vonatkozó tételeit: Mindaz, amit eljátszanak vagy amit előjátszatunk magunknak, nincs-e valamilyen módon mindig c s e -- 66 -