Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

a kelet-ázsiai színházban, az antik színházban, Shakespeare korában, Molière korában, a spanyol „aranykorban", és, megszorításokkal, a barokk opera korában is; a legutóbbi időben ezt az egységet Brecht színházában ismét példamutatóan elérték.

A modem kapitalizmus kezdetével, ebben a vonatkozásban - számtalan, itt kifejtésre nem kerülő okból - változás történt, elszigetelt, bizonytalan, sokszor anyagilag sem biztosított műalkotások születtek, az eredetileg színház számára alkotó művészeknek - a költőknek és zeneszerzőknek - nem volt pontos elképzelésük róla, hogy müveik szinpadi megvalósítására mikor és hol kerül sor - ha egyáltalán sor kerül rá -; és a művész, aki eredendően pontosan meghatározott feladat számára alkotott, legtöbbször meghatározott megbizás alapján, „szabadon alkotó", független művésszé alakult át.

Ez a változás fontos, bonyolult és mindenekelőtt ellentmondásos jelenséget hoz létre a színháztörténeten belül, amely csak, a kialakuló osztálytársadalommal kapcsolatos, hivatásos és népművészet /műkedvelő művészet/ közötti szakadással hasonlítható össze.

Ennek a jelenségnek az ellentmondásosága, többek között abban rejlik, hogy egyrészt a müalkotók most valóban nagyobb „szabadságot" élveztek, vagyis, a korábbi megbizó akaratától függetlenül alkottak, hiszen ez a megbizó legtöbbször feudálnemes mecénás volt és érdekeinek védelmét akarta biztosítani; a művészek most sokszor alkottak cenzuraszempontok nélkül, a cenzúra szempontjainak megfelelő téma-, inditék- stb. megszorítások nélkül, ami részben jelentős minőségi javulást hozott, ha ugyanakkor mennyiségi csökkenéssel is járt.

Másrészről azonban elszigetelten alkottak, nem vették figyelembe a „fogyasztókat"; művészetük gyakran szem elől tévesztette a szükséges nyilvános jelleget és mindinkább „árujelleget" öltött, eközben pedig mind bizonytalanabbá vált az „eladás".- 16 -