Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A színház művészete
Például, a német aufklaristák és klasszikusok nézetei is a szinpad értékéről és hasznáról - minden jelentőségük mellett - inkább irodalmi, mint szinházi irányúak. Az esztétika eddigi története nem mutat fel átfogó színházművészeti vizsgálatokat; a különféle művészeti rendszereken belül, a színház alapvetően nem önálló, nem egyenértékű és nem egyenrangú művészetként jelenik meg. A szinház esztétikai méltatására irányuló kevés számú kezdeményezés megáll a szinjátékmüvészet megfigyeléseinél, ezt gyakran, tévesen, a színházművészettel teszik egyenlővé, „keverék művészetről" beszélnek, vagy, legjobb esetben, „együttes műalkotásról", olyan különböző művészetek egyesítésének az értelmében, amelyek közben nem adják fel saját öntörvényüségüket és nem jutnak el uj minőséghez. Még például Hegelnél, az idealista-dialektikus gondolkodás csúcsán sem jelenik meg, esztétikai rendszerén belül, a szinház mint önálló és öntörvényű művészet. Hegel is csak a költészetről alkotott megfigyeléseinek keretében foglalkozik a „szinészmüvészettel". A zenés szinház speciális műfaját tekintve, valahogy úgy fest a dolog, hogy az opera fennállása óta, csaknem általánosan, többé-kevésbé szükséges járuléknak tekintik a zene élvezeténél a teátrálisat. A prózai szinházzal való összehasonlitás annyiban mutat fel bizonyos különbséget, hogy ezt a felfogást napjainkig - kevés kivételtől eltekintve - még csak nem is vitatják. Az emlitett helyzetben bizonyos változás következett be azáltal, hogy az egyes speciális művészéttudományok megszületésével /durván számitva, a századforduló óta/, ezek képviselői, az általános rendszeres esztétikán kívül olyan vizsgálódásokba kezdtek, amelyek, jóllehet főként a megfelelő tudomány mindenkori tárgyára vonatkoztak, mégis, közben, némi fényt derítettek az alapot képező művészetek specifikumára is.
