Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A klasszikus dráma utáni korszak fejlődési tendenciái

Szondi szemszögéből nézve a két dráma, különösen Gorkij Ellenségekje, formailag nem bizonyul sem „érdekesnek", sem „modernnek"; szándékosan át is siklik rajtuk. Más vártáról szemlélve azonban, jóllehet abban az időben még magányos csúcson álltak, sokkal jelentősebbek és előremutatóbbak, mint azoknak a müveknek a zöme, amelyeket Szondi „megoldási kisérleteknek" tart.

Hogy mekkora jelentősége van a dráma szempontjából szükséges, különleges társadalmi feltételek felismerésének, vagyis a mindenkori valóság objektiv adottságainak, az világosan követhető a szovjet drámairodalom további fejlődéséből, amely nem elsősorban Gorkij Ellenségekéhez kapcsolódott, hanem nagy forradalmi tömegünnepi játékokhoz és úgynevezett „hősi drámákhoz" vezetett, amiről Szergej Obraszcov találóan és jellemzően azt mondta, minél több ember jött a színpadra, annál világosabbá vált, hogy túl kevesen vannak.

Anélkül, hogy ezzel értékelést akarnánk adni, meg kell állapitanunk, hogy a szovjet dráma további fejlődése ismét növekvő mértékben tért vissza az általános társadalminak az egyéni képviseletéhez, az egyéni és a társadalmi teljes összehangolásához, ami éppenséggel megfelel az élet objektiv társadalmi fejlődésének a Szovjetunióban. Ez a dramaturgiai fejlődési vonal mintegy a L.iubov Jarová.iából indul ki - az még a hősi drámához tartozik - és Visnyevszkij Első lovashadsereg és Optimista tragédia cimü müvein - amelyek ezt a fejlődést igen jellemzően világitják meg -, és Pagogyin A Kreml toronyórájának képsor-kompozicióján

keresztül vezet korunk szovjet, úgynevezett pszichológiai drámájához.

De ezt az érdekes, sokrétű problémát hordozó fejlődést sem tárgyalhatjuk itt mélyebben.

Csak arra akartunk rámutatni, hogy a modem drámairodalom „megmentési kisérleteit" - különösen nekünk! - másutt kell keresnünk, nem a Szondi által egyoldalúan bemutatott drámaíróknál és müveknél.- 143 -