Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A klasszikus dráma utáni korszak fejlődési tendenciái

Az ő'müveiket csak akkor tekinthetjük ugyancsak „megoldási kisérieteknek", ha a Szondi által annyira hangsúlyozott epikus tematika és drámai forma közötti ellentéteket kizáróan formailag fogjuk fel, na nem kérdezünk többé a tartalom, sőt a tematika után, vagyis, ha a drámai mese értelmét, célját és funkcióját teljesen figyelmen kivül hagyjuk.

Az ilyen szemléleti mód nem adhat magyarázatot a későpolgári drámairodalom oly sokrétű és különböző jelenségeire - Szondi ezért például csak azt állapíthatja meg, hogy a kor emberének bénultsága nem engedi az ellentétek kipattanását és ez a sorsközösség összecsapásnélküli egységéhez vezet, vagy: mivel az emberek egymásközötti viszonyai törékenyek, ezért a dialógus paradox helyzetbe kerül. Ennek az okait azonban nem tárja fel.

Az ilyen szemléleti mód végezetül elzárja szemünk elől a kor dramaturgiai problémáinak a valódi megoldásait, amelyek formálisan nézve persze korántsem olyan „érdekesek" és „modernek".

Legalább még egy példán mutassuk meg ezt. A naturalizmussal kapcsolatban Szondi megállapitja:

A naturalista dráma a társadalom alsóbb rétegeiből választotta hőseit. Olyan embereket talált ot„,akiknek akaratereje töretlen maradt; akik teljes mellel tudtak kiállni olyan tett mellett, amelyre szenvedélyük hajtotta őket; akiket semmi alapvető dolog nem választott el egymástól; sem az énrevonatkozás, sem pedig az elmélkedés. Olyan emberek, akik hordozni tudtak egy drámát, amely a mindenkori jelenben végbemenő, emberek közötti történésre szorítkozott. A társadalom alsóbb és felsőbb rétegei között fennálló társadalmi különbség ily módon megfelelt a dramaturgiai különbségnek: a drámára való képességnek és képtelenségnek.6-Ez a felismerés lényegében teljesen helytálló. Minthogy azonban kizárólag a naturalizmusra vonatkozik, amelynek következetes drámai alakjaira - vegyük például a- 141 -