Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A klasszikus dráma utáni korszak fejlődési tendenciái

ïbban az időben, amikor Brecht kezdi már legyőzni rendszere korai merevségét és mechanikus-materialista szűkösségét és amikor a proletár szinház formái uj minőségbe való átcsapás előtt állnak; rendkivül világosan érezhető ez Friedrich Wolf szinpadi munkásságában.

Éppily kevéssé nyilik itt tér a későpolgári drámairodalom sokrétű dramaturgiai problémáinak speciális vizsgálatára is. Már amugyis bonyolult tematikai és formális sajátosságainak áttekintését szakmunkák még alig áttekinthető gazdagsága neheziti úgy, hogy általánosító értékelése egyáltalán nehéz, ennek a munkának a keretében azonban kizárt dolog.

Hogy milyen nehéz is az efféle általánosító értékelésre való törekvés, azt Peter Szondi erre vonatkozó, már többször emlitett tanulmányai bizonyítják, amelyeket föntebb nagyon izgalmasaknak, de ugyanakkor vitathatóknak jelöltünk.

Szondi, a tárgy bonyolultságára való tekintettel, helyesen úgy látja, hogy megszorításra van szükség - az azonban már rendkivül kérdéses,hogy mire szorítkozik. Mint más helyen már megjegyeztük, elismeri a történelmileg megalapozott irányzatot a dramaturgián belül, Hegel követőjének vallja magát a forma-tartalom viszonyának dialektikus koncepcióját illetően. Ezt a viszonyt ő a formális és tartalmi Ítélet dialektikájának tekinti. Ezzel lehetőség nyilik rá, hogy a tartalmi mondanivaló ellentmondásba kerüljön a formaival. Ha a tartalom és forma megfelelésének esetében, véli, a tartalmi tematika egyúttal a formai mondanivaló keretében, mint valami problémátlanon belüli probléma mozog, úgy ellentmondás keletkezik, mivel a kérdést fel nem vető forma a tartalom felől kérdésessé válik. Ez a belső antinómia tesz történelmileg problematikussá valamely költői formát, tanulmányai ezért megkísérlik, hogy az újabb drámairodalom különböző formáit az ilyen ellentmondások feloldásából magyarázzák. Ennélfogva- 138 -