Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Az első felvonás hatodik jelenetéhen látszólag részletezőbb helyleirást találunk:

Duncan: Milyen szép a vár fekvése! A szél Édesen-üdén hizeleg megenyhült Érzékeinknek.

Banquo: Ez a nyári vendég,

A templomjáró fecske jelzi boldog Fészkével, hogy az ég lehellete Mily csábitó itt: sehol friz, zug, oszlop Vagy hasznos párkány, hova föl ne rakná Gazdag bölcsejét, függő nyoszolyáját: ahol sok röpköd s fészkel, megfigyeltem,

Ott jó a levegő.*

Ez a helyleirás azonban nem önmagáért szerepel itt, hanem erős drámai ellenhatás elérését szolgálja: Ebben a bájos környezetben később majd szörnyűséges bűnt követnek el.

Ugyancsak Banquo szövegéből tudjuk meg azt is, milyen évszakban játszódik a szindarab.

A drámában az összes részletek ábrázolása, legyenek korviszonyok, miliők, különleges helyek stb. , csak a cselekvő drámai személyek jellemzésével érhető el.

Maguknak a cselekvő személyeknek a jellemzése is kizárólag ebben a keretben ábrázolható, nem pedig körülményes színpadi utasításokkal.

Hoffmansthal ezt Shakespeare példáján igen jól fejezte ki, amikor azt mondja, hogy Shakespeare csaknem semmi színpadi utasítást nem ad, mindent a dialógusban ir le; és valamilyen módon ebben szemlélteti a tisztán vizuálist is. Anélkül, hogy megemlítené: „mégis tudjuk, hogy Lear király szikár, magas növésű férfi és hogy Falstaff kövér, de nem alacsony ember.

Ezzel már jeleztük is, hogy az emberek egymásközötti viszonyának a szempontjából, a dialógus az egyetlen lehetséges nyelvi kifejezőforma a drámában.

*Szabó Lőrinc fordítása- 103 -