Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
A drámai hős tenni akar valamit. Helyes az, amit tenni akar? és úgy cselekszik, hogy tette sikerrel jár majd? Kívánjuk, hogy sikerüljön, vagy nem kívánjuk. .. Ezzel szemben, az epikus hős sorsjegyen játszik; sorsjegye van; hogyan szerezte? nyer-e a sorsjegy vagy nem nyer? Kivánjuk neki az egyiket vagy a másikat... Valaki más nyeri majd meg, akinek kevésbé kivánjuk? És igy tovább... A drámában a hős le akarja gyűrni a világot, és vagy sikerül neki, vagy nem, győz, vagy tönkremegy; a regényben a világ müvei valamit vagy semmit a hőssel. Nem: mit müvei önmagával? hanem mi lesz belőle? Mit müvei a világ? Ott a hős vállalkozó és termék; itt csak termék.33. A drámai hősnek ez, a dráma különleges célkitűzéséből adódó, szükségszerű, különleges helyzete viszont az inkább formai, szerkezeti drámai ábrázolásra hat vissza. A drámában nem feltűnő, ellenkezőleg, szükséges, egyenes vonal, mondja Otto Ludmig, a regényben oly prózaian és célszerűtlenül hatna, mint falun a nyílegyenes utca. A drámai mozgás belső természetű, és külső tényeknek csak annyiban van súlyúk a drámában,amenynyiben a belső folyamatok ismertetőjelei és alkalmasak rá, hogy ezekre visszahassanak. Az epikus mozgás ezzel szemben, kivülről befelé irányul; a külső tényeknek önmagukban vett értékük van, és a belsőknek eszközökké kellett válniuk, hogy a külső mozgást folyamatban tartsák. A drámai anyagnál belső tényből /szenvedély, eltökélt szándék/ kell kiindulnunk és a külső tényeknek - első forrásukban mind tudatos, belső aktusból fakadnak /vagyis szándékosak, akartak, megtettek/ - mint motivumoknak kell a belső tények sorozatába /cselekmény/ lépniük és belső befejezéshez vezetniük.34-A drámában szándék harcol szándékkal és a szándékok tudatos hatásaival, az epikus irodalomban viszont még a szándéknélküli véletlen természeti hatásokkal is; a drámában az ember csak önmagával és más emberekkel harcol, az- 101
