Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai

Igen gyakran előfordul azonban, hogy az uralkodó osztály nem rendelkezik ilyen erővel. Az uj osztály már uj igazságokat mutat fel és a régi osztály nem tudja megakadályozni, hogy friss, az uralkodó osztállyal gyakran szembenálló irányzatok ne üssék fel fejüket. Előfordulhat emellett, hogy a művész nem tudatos szószólója az uj osztálynak; lelkében különböző, egymással harcoló szokások küzdeneK, amelyek hol erre, hol arra rángatják. E művészek egy része megkísérli, hogy egységbe hozza a különböző osztály-irányzatokat, más része szenved annak következtében, hogy lelkében két vagy több lélek, más és más osztályérdek szószólója lakozik - a művész pedig nem igazodik ki köztük és nem talál rá a maga útjára.

Ilyen a konstrukciója a kultúrának általában és a művészi kultúrának különösen. Ebből azonban nem következik, hogy az egyik társadalom nem örököl semmit a másiktól. Minden uralkodó osztálynak - kivéve a hanyatlót - megvannak a maga érdemei. Ha az elrothadt osztály a történelmi körülmények következtében bizonyos ideig még uralmon marad, akkor káros, tisztátalan, beteges áramlatokat választ ki. De ha egészséges osztály vezeti a társadalmat, akkor feltételezhető, hogy az egész társadalom objektiv feladatait oldja meg.

Az osztály addig uralkodik, addig uralkodhat, amig uralma gyümölcsöző a társadalom számára, de amikor ez a vonása megszűnik, akkor megjelenik egy uj osztály, amely az adott pillanatban jobban szolgálja a társadalom javát, jobban szervezi meg az emberi munkát. Tehát minden osztály, kezdve a feudális elnyomóktól, sőt még korábban is, mindig szervező erő, amely az adott időszakban megfelel a társadalomnak. Engels nem félt kimondani azt, hogy még a rabszolgaság is hasznos volt a maga idejében. Nem volt soha olyan széles társadalmi forma, amely ne jelentette volna az emberiség fejlődésének szükségszerű lépcsőfokát. A keleti cárok, a különböző fejedelmek és sámánok termé- 8 -