Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
anyagot. De meghatározhatja-e feladatait ő maga? Nem, nem határozhatja meg. Â feladat meghatározása már a drámairodalom feladatkörébe tartozik. Ha a színház egyik világosítója drámát ir, vagy átdolgoz egy drámát, ezt nem a színház tette, hanem a világosító, akiben drámairól képességek bontakoztak ki. Csakis a drámairodalom szabhatja meg azt, hogy a színház mit nyújthat, hiszen az előbbi ad társadalmi tartalmat a színháznak. A színház maga - társadalmi forma. Azt jelenti-e ez, hogy a szinház közömbös szemlélője lehet drámairodalmunk fejlődésének és hogy Sztanyiszlavszkij, Tairov vagy a Forradalmi Színház a következő álláspontra helyezkedhet: „Mi a forma emberei vagyunk, a drámairodalmi alkotásnak csupán végső, tökéletes formát adunk. Adjanak tehát nekünk a drámaírók olyan darabot, amelyet el lehet játszani, adjanak magas fokú színházi kultúrájú darabot, hogy érdekesen játszhassuk el." Bocsássanak meg, ez nem igy van. A szovjet öntudatnak egész művészi frontunkat át kell hatnia. A színháznak egybe kell forrnia a szovjet forradalmi drámairodalommal, kutatnia kell útjait és segítséget kell nyújtani fejlődéséhez. A társadalmi osztályöntudat, amely a drámaírókon keresztül jut kifejezésre, kiemeli, kiválasztja azt, amit az adott évtized, az adott év stb. drámairodalmának nevezhetünk; a színház arra törekszik, hogy hangsúlyozza a szovjet elemeket mindabban, amit ki lehet és ki kell emelni, minél jobban kiaknázza a darabban rejlő értékeket és kijavítsa a hibákat. Ilyen vonatkozásban ki kell alakulnia a színház és a drámairodalom együttműködésének. Engels nyíltan vallja, hogy a hangszerek nem azért születtek meg, mert a zeneszerző uj dolgokat gondolt ki, sőt éppen fordítva. Egyenesen kimondja, hogy az emberiség fejlődése a technikai találmányok nyomában halad. Ha a drámairó ismeri a színházat, sok uj lehetőséget talál alkotómunkájában.- 86 -/
