Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Tíz éves a Kamara Színház

emberré kellett válnia. A technikai tökély természetesen mindig igen kivánatos, de e tökéletesség miatt Tairov elvetette és elveszítette a tipusalkotás művészetét, a valóság éber szemmel való figyelését, az élet művészi szintézisét.

îairov azt állitja, hogy a külső hatásokra törő, akrobatikus, esztétizáló és felületes színházat csak kezdetnek tekinti, s hogy ezt a talajt az érzelmi színek rétegével, majd az eszmei színek rétegével kivánja bevonni. Vissza akar térni részint a tragédiához, másrészt a faroshoz -se műfajokat teljes mélységükben, a már elsajátított technika segítségével óhajtja átfogni. Erre, Tairov véleménye szerint, a régebbi színész még nem volt felkészülve.

A Phaedrában bizonyos fordulat tapasztalható, mégpedig a monumentális érzelmek irányába. Az előadás sikeres volt, s csupán néhány futurista részlet keveredett zavaróan az antik vázák stílusát idéző külső formába. Nem kezeskedem érte, hogy Tairov ily módon megvalósította a maga elé tűzött tervet, de a forradalomnak mindenképpen ilyen irányba kellene hatnia, s meg kellene gyorsítania e folyamatot. Tairov ki akart tömi a Kamara Színház korlátáiból. Célja egy nagy szinház megteremtése, amely hatalmas tömegekre hat s ezt egyedül külső technikával elérni természetesen nem lehet.

Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonit a technikának Meyerhold is, mégis - hacsak nem következik be katasztrófa - Meyerhold további művészi érlelődésének útja előre látható. Szinháza a hiperbola és a karikatúra szinháza lesz. Segíti ebben és jelentőssé emeli az uj drámairodalom, amely éles, haragosan támadó, tehetséges és mély tartalmat kinél Meyerhold uj formáinak. Tairov szinháza természeténél fogva túl kifinomult a harsány, plakátszerü karikatúra számára és aligha válik forradalmunk sorsának érzékeny -visszhangjává. Ezen a téren tehát Tairov soha nem- 55 -