Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
Gogol Revizora és Meyerhold Revizora
percben hajlandók voltak akár puskacső elé állni a kedvéért", akkor a jó illusztrátor szemléletessé teheti a kifejezést még olyan fantasztikus módon is, hogy a fent emlitett tisztek Anna Andrejevna koponyájában helyezkednek el. Nos, Meyerhold is épp ezt teszi. Igényt tart ugyanarra a jogra, mint ami re a film - az álmot és bármilyen más jellegű belső élményt fantasztikus valóságként idéz fel. Nem tudom, élt-e ezzel bárki is eddig a színházban. Tudom, hogy a filmben ez már alfabetikus módszer. Meyerhold pedig a szinpadon oldotta meg - hallatlanul kecsesen és meggyőzően. A negyedik és az ötödik kép nem okoz különös nehézséget. A hatodik /„Felvonulás"/ teljesen meglepő beállításokat hoz. Hlesztakovnak és a tömegnék mozgása, Garin kiváló játéka, kivételesen kifejező látványt eredményez. Meg kell emliteni itt azt a kitűnő pillanatot, amikor Garin- Hlesztakov az élet céljáról énekel - amely szerinte a gyönyörök virágainak leszakitásában rejlik -, s közben egyfolytában és undoritóan köpköd. Előttünk áll annak a szinpadilag kihangsúlyozott életfilozfóiának egyik vonása, amelyet Gogol A revizorban elitéit s amely ennek az egyszerű gesztusnak révén az éűLtalánositás magas fokára emelkedik. Ez a jó izü, böfögéssel kisért köpködés s mellette az élvezetek virágai leszakításának könnyelmű vidámsággal, féljózanul, de lélekből fakadó meggyőződéssel elhangzó jelszava átütő erővel éreztetik meg velünk, milyen is a kispolgári hősiesség. A hetedik kép, amelynek cime „A nagyhasu borospohár mögött", hihetetlenül preciz. Hlesztakov annyira ittas, hogy a valóság mese-szinekben pompázik előtte. Nem csupán hazudik, hanem meg is ittasul hazugságától; úgy érzi, hogy bármit kiván is, azonnal teljesül. Varázslatos zene szólal meg, ha erre vágyik. Megjelennek előtte azok az inyencfalatok, amelyekről álmodozott stb. Ezt a képet tehát nem- 47 -