Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Gogol Revizora és Meyerhold Revizora

A Mandátum legfigyelemre méltóbb vonása Erdman kitűnő nyelve mellett /figyeljék meg,a nyelv gyönyörű - a vígjáték maga közepes/ az volt, hogy a rendező tehetségesen párosította a hiteles realizmust a szárnyaló fantáziával. Meyerhold szétszakította a színpad és a valóság egyezményes jeleit és hatalmas lépést tett a kötetlen színpadiasság felé. Zsonglőrmutatványokat végzett csodálatos Guljacskinjával és környezetével, fantáziáit, eljátszadozott velük, de ez a játszadozás nem egyszer s különösen a fináléban nem volt minden indok nélküli. A legváratlanabb trükkök, s köztük a finálé valószínűtlen megoldása, kitünően aláhúzták a lényeget. X

A realista művész nem lehet rabja a valóságnak. Ez a szabály ugyanolyan fontos, mint az a törvény, hogy szoros kapcsolatot kell fenntartani e valósággal s nem szabad elszakadni a közönség számára megszokott jelenségek nyelvétől.

A múlt nagy realista szinháza természetesen mindig ezen az utón járt. Az ész ba.l.ial ,iár. A revizor, a Leánynéző nemcsak a hitelességet kívánja meg, hanem a groteszket, a karikatúrát is s ezek nélkül nem is szikrázik. De miért ne engedjük .meg magunknak azt, hogy e régi, vagy akár az uj müveket is a groteszknek egy még sokkal domborubb távcsövén át szemléljük? A revizor uj eredményt jelent ezen az utón.

A revizor Meyerhold legmeggyőzőbb rendezése. Itt természetesen magasabb rendű szöveget kap, mint a Mandátumban; kitünően kibontakozó cselekményt; olyan típusokat, amelyek joggal tartanak arra igényt, hogy festői korszakuk szülötteiként általános nagy emberi figurává nőjenek - különösen a szocializmust megelőző társadalomban.- 37 -