Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Georg Kaiser

baj. Régóta győzedelmeskedett ez az elv a versben irt darabokban. De az expresszionista emellett tömörségre törekszik. Nem vonzza a lassan csörgedező ékesszólás, a nyelv funkcióját szinte kizárólag jelszavakat, mondatokat vagy bizonyos szenvedélyes kitöréseket tartalmazó felkiáltások sorozatának közlésére akarja leszűkíteni. Természetes azonban, hogy kizárólag indulatszavakból nem lehet felépíteni egy drámát. Ezért még egy elem kap bebocsátást, mégpedig a talányos nyelv, amely állítólag a tudattalant hivatott visszatükrözni. Mindebben rokonság mutatható ki az expresszionizmus és a baloldali formalizmus között, amely többé-kevésbé utánozza a futurizmust, a kubizmust és a dekadencia utolsó szakaszának egy francia termékét. Természetesen az expresszionista, a tipikus /olasz/ futuristától és kubistától eltérően tartalmas, lirai, agitativ. De minthogy e tartalmasság, e lira és propaganda a lehető legeredetibb, a lehető legformálisabb, a lehető legkevésbé természetes vagy leginkább természetfeletti formára való törekvéssel társul, feltétlenül modorossággá fajul, néha a legellenszenvesebb modorossággá, ami teimészetesen az e formában irt müveket egy rövid, átmeneti periódus szimptómáivá degradálja.

Korántsem állítom, hogy Kaiser minduntalan beleesik a formai nyelvi hibákba. Nem, ellenkezőleg, ez elég ritkán történik meg vele, de mégis elégszer ahhoz, hogy legjobb tragédiáját, A calais-i polgárokat ez a filológiai barokk jelentős mértékben megrontsa.

Áz expresszionizmus másik sajátossága, amely mind a tragédiában, mind a komédiában, mind pedig a két pólus közé eső darabokban jelentkezik, a sémák kialakítása. Az expresszionisták szívesen kerülik ki, hogy a szereplőket nevükön nevezzék, egyszerűen csak mint katonára, színészre, szürkeruhás dámára stb. hivatkoznak rájuk. Ez azonnal bizonyos jellegtelenséget terant,amely az expreszszionisták szemében rendkívül megnyerőnek tűnik. Tekintet- 120 -