Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)
III. Az előrehaladás
kell tartanunk. „Rövidlátó tervezgetésük, esztelen cselszövésük" - hogy Meredith szavaival éljünk - csak az „Íratlan, de felismerhető" magatartási törvényekhez viszonyítva Ítélhető meg. A Személyes megjelenés alapcselekvése pusztán megismétli a nyitó szituációt - a színésznő pontosan olyan állapotban hagyja ott a farmot, amilyenben találta. Előrehaladás nem történt; a csábitási kísérletet a szerző megkerülte. A nagyjelenet ezért nélkülözi a drámai humort, nincs benne igazi cselekvés. A vígjátéki hatás pusztán abból adódik, hogy az ötlet : a színésznő el akarja csábítani a férfit, de az ellenáll - már önmagában mulatságos. De ezt az ötletet az első felvonás már körvonalazta. A nagyjelenet várakozást kelt, mert szeretnénk, ha a dráma feltárná az ötlet lehetőségeit; szeretnénk látni, amint a szereplők, felismerve a törést várakozásuk és a valóság között, próbára tennék és felülvizsgálnák célkitűzésűket. Amikor az író elmulasztotta, hogy a konfliktust idáig fejlessze, elárulta a vígjáték szellemét. A második felvonás eljut addig a pillanatig, amikor a két szereplő egyedül marad; de a mozikirálynő és kiszemelt áldozata között csak némi előzetes, úgyszólván „bemelegítő" csatározásra kerül sor. Ezután a szituációt elvágja Joyce nagynénjének, az öreg Bamaby asszonynak váratlan belépése. Ily módon a drámairó megkerült egy kényelmetlen dilemmát. Ha a férfi megadja magát, akkor szükségképp egész sor bonyodalom következik. Ha a további nyomás ellenére is nemet mond, akkor /legalábbis a közönség többségének szemében/ bizony meglehetős mulyának látszik majd. A drámának azonban épp ez az ellentmondás a magva; ez tárja fel a mü társadalmi mondanivalóját és drámai lehetőségeit. A drámairó különös figyelmet kell,hogy szenteljen az anyagában szervesen benne rejlő nehézségeknek, a látszólag megoldhatatlan bonyodalmaknak. Ezek az ellentmondások lep- 75 -
