Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

hajlamos rá, hogy a komoly mondanivalót feláldozza a látványos hatásoknak. Módszere azonban valójában sokkal mélyebb rétegekben gyökerezik. A probléma nem becsületkerdés, hanem elsősorban az iró gondolkodásmódjában rejlik, amely tükrözi környezete egészével szembeni álláspont:jat. A Vígan megyünk tovább cimü drámában nincs miszticizmus, de a hangulat fatalista: az akaratot sújtó nemezis itt inkább mechanikus, mint pszichológiai. Az ábrázolás a behaviorizmus hatására és reakcióira utal. Az anyagi környezet annyival erősebb, mint az alakok, hogy az alakok cselekvései nem többek reflexek sorozatánál. Ily módon a dráma a felelőtlenség benyomását kelti, mert valahányszor a szereplők valamiféle cselekvésbe fognak, valami rajtuk kívül álló tényező minden esetben meggátolja a vállalkozást. Az események váratlanul, megmagyarázhatatlanul, akaratuk ellenére történnek velük.

A cselekmény elvágása, mielőtt még az célhoz ért volna, sűrűbben fordul elő a vígjátékban és a bohózatban, mint a többi drámai műfajban. A Szigorúan tisztességtelen kapcsán már érintettük a vígjátéki előrehaladás kérdését. A vígjátéki technikát illetően úgy látszik, igen sok félreértés van forgalomban. Sokszor találkozunk azzal a gondolattal, hogy a vígjáték csak a felszín problémáival foglalkozik és kevésbé analitikus jellegű, mint a komoly dráma. Holott a humor lényege éppen az, hogy leleplezze a diszharmóniát az emberek és környezetük között. Allardyce Nicoll azt mondja: „A vígjáték alapvető feltételezése az, hogy nem elszigetelt egyéneket ábrázol.Ahogy George Meredith A vigjáték eszméjéről cimü esszéjében kifejti, a vígjáték olyan emberekkel foglalkozik, akik „elveszítik arányérzéküket, felfuvalkodottak, modorosak, nagyképűek, dagályosak, képmutatóak, szőrszálhasogatók vagy a lehetetlenségig érzékenyek; olyanokkal, akik önmagukat csapják be

^x^The Theory of Drama. London 1931.- 73 -