Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

Bevezetés

kellő figyelmet folyamatosságukra és szerves mozgásukra. A folyamatosság témaköre számos problémát foglal magában: a feszültség növelését és fenntartását, az egyes jelenetek hosszúságát, a hirtelen, illetve fokozatos átmenetek, a valószínűség, a véletlen és a véletlen egybeesések kérdését.

Az első fejezet végén megkíséreljük megfogalmazni a folyamatosság tizenkét alapelvét. Miután megvizsgáltuk a jelenetek elrendezését és összekapcsolását általában, a továbbiakban megvizsgáljuk a jeleneteknek azt a specifikus kapcsolódását, amely a drámai szerkesztés sajátja. Négy fejezet foglalkozik a szerkezet négy lényeges részével: az expozícióval, a bonyodalommal,a nagyjelenettel és a csúcsponttal .

A jellemábrázolást sok színházi kézikönyv olyan tulajdonságok ábrázolásaként tárgyalja, amelyek valami titokzatos módon ruházódnak rá egy, a drámairó által kitalált személyre. Ezek a tulajdonságok nem állnak világos kapcsolatban a dráma szerkezetével, és a cselekvéseket, amelyekbe az egyén belebonyolódik, csak esetleges viszony fűzi a szóban forgó egyén jellemvonásaihoz. A hatodik fejezet ezt az illúziót kivánja eloszlatni, rámutatva, hogy a jellemábrázolás különválasztott vizsgálata tévútra visz. A dráma cselekvő embereket ábrázol; az ábrázolás minden pillanata a tudatos akarat működését kutatja és teszi próbára; minden pillanat jellemábrázolás is, és a drámának ezen kivül nem lehet más célja vagy funkciója.

A hetedik fejezet hasonló szemszögből vizsgálja a dialógust, mint a dráma szerkezetének oszthatatlan részét, amelyet nem lehet leválasztani a cselekményről, hiszen a dialógus épp a cselekmény egyik alapvető alkotórésze. Számos modem dráma prózai és lapos nyelvezete csak kifejezője az alakok zavaros és kiúttalan akaratának; ezek az alakok már nem képesek döntő cselekvések végrehajtáséra.- 10 -