Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

formálódása a konfliktus hatására - mindez döntő jelentőségű az alak arányai, nagysága szempontjából.

Más szóval: a konfliktus legsajátosabb problematikája, akárcsak a hős problematikája, a kritériumok és értékelések zajos útkereszteződése lett, bizonyos fokig a drámairói erények és ballépések közös nevezője, de ugyanakkor olyan közös nevező is, amely a kérdések nagy részét leegy— szerüsiti, amely összefügg a modern dramaturgia létével vagy nem létével, kifejezi fő tendenciáit és sajátos tulajdonságait.

Ezt, úgy érzem, bizonyos kényelmes egyoldalúság okozza, amivel az ilyen fajta kérdések iránt viseltetünk, pontosabban amelyekhez menekülünk: a konfliktust legtöbbször úgy tüntetjük fel, mint a szóépitmény puszta tényét, mint jelentésbeli ellenpontot. Számunkra irodalmi és szinpadi kompozició-fenoménnek számit (még akkoris, ha a kompozíciót a filozófiák összeütközéséből "származtatjuk", vagy látjuk "mögötte" a korszak központi, elsősorban osztály antagonizmusát), csupán a szélesebb költőiség. legjobb esetben a gyakorlati dramaturgia kategóriájának: kollektiv-pszichológiai izgalmasságát úgy értékeljük, mint a dráma esztétikai hatásának egyik alapvető feltételét, tudjuk vagy olvastuk valahol, hogy a konfliktusnélküliség a dráma művészi gyengeségeinek forrása szokott lenni, ezért a konfliktust tekintjük a műfaj kulcsának és ideológiai tengelyének.

Ezzel szemben - lehet, hogy a pozitivista színháztudomány következménye, melyet annak idején szőröstül-bőröstül örököltünk, vagy a vulgáris szociológiájé, amelynek hatására első, nem mindig eléggé felvilágosult kísérleteinkben a művészi tényezőt elsősorban társadalmi tényezőnek tekintettük - sokkal kevesebbet, nagyon keveset foglalkoztunk a konfliktussal, mint gnoszeológiai fenninéTvnfil. Nemcsak nem tanulmányoztuk a konfliktus tulajdonságait, mint a- 92 -