Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

annak logikus és világos következményei. Vagyis olyan drámáról van szó, amelyben az alakok és a meseszövés, a hős és a konfliktus, a jellemábrázolás mélysége és az események dinamikája között olyan a viszony, mint a növény és a termőföld között: egymást táplálják és egymásból nyerik tápanyagukat. Ilyen drámákat alkotott Makszim Gorkij, ilyeneket ir Leonov és Miller.

A sematikus konfliktus és a sematikus hős ellentétes példával szolgál: a szintetikus pozitiv hős tipusa (szabályosan és magától értetődően felruházva néhány állandó tulajdonsággal, mint ahogy a quattrocento madonnáit következetesen kék palástban ábrázolták) egyenesen megakadályozta a valódi konfliktus kibontakozását és a mélyebb emberábrázolást. Mint "épitő birálat", mint közvetlen tiltakozás e tipust megtestesítő elv és gyakorlat ellen, megjelent nálunk - és nemcsak nálunk - a "csehovi” hullám, mely drámairásunk és színházi életünk utolsó lezárt korszakát jellemzi és amelyre más helyen még visszatérünk.

Természetesen az esemény- és jellemformáló momentumok ideális harmóniája nem a drámai kompozíció, vagy a párbeszédek irodalmi értékének problémája, nem csupán mesterségbeli tudás és ügyesség kérdése. Ez a gondolat erejének kérdése, a kifejezés realizmusának kérdése a jellemekben, a közvetítő közegben és az akcióban, jellegzetesség kérdése: jellemző-e a korra, amelyben élünk, alkotunk, továbbá a nálunk eléggé elhanyagolt egyéni megjelenítés kérdése, a személyes hozzáállásé, a széles látókörű szemléleté, ahogy a problémákat felvetjük. A hősi formátum, igazság és drámai erő kérdése tehát világnézeti kérdés is.

Korunk hősét tehát nem közelíthetjük meg másfajta ideológia, mint a leghaladóbb: a marxista ideológia, másfajta erkölcs, mint a kommunista erkölcs álláspontjából: másfajta hős nem tudna lépést tartani korával, szükségszerűen passzív lenne, a konfliktus pedig, amelybe belekerül, el- 73 -i