Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A hős rehabilitálása
rendelkező, gazdagon árnyalt alakjai vannak, valamint ideális jellemfestő, lélektanilag pontosan kidolgozott és bonyolult, a kimondott szavak alatt elrejtett, afféle "bőralatti" párbeszédei, minden lépésnél igazi élet lüktet belőlük, megragadnak az ábrázolt, történelmileg meghatározott társadalom atmoszférájával és a felvonultatott nagy egyéniségek varázsával, de ugyanakkor többnyire szegények az eseményekben, fukarul bánnak a meseszövéssel. Konfliktusuk vontatottan, tompítottan, a felszin alatt bontakozik ki, tulajdonképpen ritmustalanok és gyakran egyenesen statikusak. A legjellemzőbb példa erre: Csehov. Ezek ellenpólusai a tagolt cselekmény-épitménnyel, feszültséggel, váratlan fordulatokkal és meglepetésekkel teli, nyers és nyilt összeütközéseket, hirtelen és magas hőfokú hangulati kilengéseket, ellentétes helyzeteket, győzelmeket és bukásokat elénk táró szinpadi müvek.Ezek rendszerint nem nyúlnak az alakok jellemének és lelki világának mélyebb régióiba, csak villanásnyi utalásokkal és jelekkel dolgoznak, nem készítenek komplex analitikai felvételeket, az egy főalakon kivül nemigen dolgoznak ki részletesebb jellemeket - de gyakran még a főalakot sem. A példák tömegét lehetne felhozni a spanyol reneszánsz komédiáktól a korunkban divatos bűnügyi drámákig, Goldonitói - ha úgy tetszik - Max Prischig. Kézenfekvő felelet kínálkozik ennek magyarázataként:A drámának - s ebben különbözik az irodalom szinte valamennyi egyéb területétől - meghatározott terjedelme van. Az előadás időtartamát szigorúan megszabja a szöveg terjedelme, ami a szinpadi mü egyetlen építőanyaga. Ez azt jelenti, hogy az iró mondanivalója is mennyiségileg szigorúan körülhatárolt. Ha a fő alakok pszichológiai és erkölcsi szondázására fordította figyelmét az iró és a rendelkezésére álló idő-tér-anyagot nagyrészt erre forditja, nem marad már lehetősége a cselekmény kibontására. Ha viszont ugyanezt az idő-tér-anyagot az érdekfeszitő és bonyolult- 71 -