Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

tályuk történelmi perspektivátlanságából fakad és tör fel elemi erővel - ezek nem igazi hősök, mert harcképtelenek. Miller vagy Hellmann alakjai azonban, vagy a Tisztesség­­tudó utcalányt* fellázadnak a társadalom erkölcstelen konvenciói, nyomasztó sötétsége, a letargia, a pénz hege­móniája és a lelkiismeret elnyomása ellen, amikor tehát a végső kibontakozásban konfliktusba keverednek a burzsoá­zia hatalmas apparátusával és szembeállítják vele a maguk - nekünk rokonszenves - igazát, igazi hősöknek tekintjük őket (Proctort, * Lomant '*), a sorsukat bemutató müve­ket pedig igazi drámáknak akkor is, ha a túlerő súlya alatt ezek a hősök megtörnek és elpusztulnak. És ezekkel a drámákkal állitjuk szembe (melyek az osz­tálytársadalom megoldhatatlan belső ellentmondásaira és ezeknek az egyén sorsában való visszatükröződésére épül­nek) a szocialista dráma lehetőségeit, mely hazájukat épi­­tő emberekről, olyan emberekről szól, akiket nem rémit az elnyomás, akik nem harcolnak naponta az életükért, akik túlerőben vannak, közösen intézik dolgaikat és nincsenek veszélyben. Ilyenkor egy kézlegyintéssel megállapítjuk: könnyű a nyugati drámaíróknak! A világ, a társadalom, a történelem negatívumait birálva, vagy tagadó hozzáállással ábrázolni a legkönnyebb. Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű. Már a burzsoá drámairodalom dekadens és haladó szárnya között sem olyan könnyű a határvonalat meghúzni, mint gondolnák. Williams vagy Osborne legjobb müveinek leleplező, lemeztelenítő - s ezzel biráló és vádló - szándéka gyakran úgy jelenik meg, mint bizonyos társadalmi harc, nem beszélve például Ada­­movról * vagy Dürremattról, és a jellegzetesen kritikai realista Írókról. (Ez persze semmiképpen nem igazolja azt az erőszakos törekvésünket, hogy müveikben ezt tekintsük a legfontosabbnak.) Ugyanakkor viszont nem egy - gondolko­dását, sőt programját is tekintve - hozzánk közelálló nyu­gati iró olyan irodalmi irányzatoknak és divatoknak hódol,- 52 -

Next

/
Thumbnails
Contents