Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

tatott harca ilyen, és ilyen. Sem az első, sem a második esetben a művészi megismerés nem jut túl az egyéb, nem művészi megismeréseken, amelyek ugyan időbeli elsőbbséggel rendelkeznek, de a drámában csak illusztrativ jellegük lehet. A hős a megismerés hordozója kell, hogy legyen, nem pedig bizonyitéka. A hős argumentuma az igazság, nem pedig a hős az igazság argumentuma. Kifejezheti ezt az igazságot (természetesen olyan színvonalon, mint az Egy év kilenc napja^°* vagy Gáspár Margit teszi a Hamletnek nincs igaza c. drámájában, melyek - más "társalgási” darabokkal és filmekkel együtt - jellemzőek az átmeneti időszakra), de élnie is kell azt: saját sorsával kifejeznie.

A drámai megismerés természete és hordereje számára tehát sorsdöntő, milyen a hős a konfliktusban, és hogy mit tud, mit ismert meg. Nem véletlenül találkozunk a szinpadon kétféle tipussal, ebből a szempontból határesetekkel:olyan emberekkel, akik gazdag, majdnem kalandos életet éltek, akiknek kivételesen jó, vagy kivételesen kegyetlen sorsuk volt, tehát akik mindenképpen nagy élettapasztalattal rendelkeznek, akiket az élet mindennel megajándékozott, vagy felfegyverzett a viszontagságokkal szemben, akiknek határozott és mélyen gyökerező életfilozófiájuk van; vagy pedig - rendkívül művelt, intelligens, bölcs emberek, akik képesek elemezni a jelenségeket és filozófiai következtetéseket tudnak levonni belőlük, tehát akik gondolkodnak a szinpadon.

Az első eset a spontán izgalom érzetét kelti, a hős, aki megteremti a konfliktust és kibontakozik a szemünk láttára, megragad bennünket, a szinpadi alakoknak abból a fajtájából való, amelyik "kipattan" az Íróból és éli a maga önálló életét; a másik esetben inkább a konfliktus "meggyőző erejéről" és igazságának erejéről beszélünk: ezeket az alakokat az iró "kibocsátja" a harcba és a vitába.- 135 -