Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)
A Turandot herecegnő próbái
valda elé s Turandot megszólal: "Bocaássatok meg nekem, kedves férfiak, bocsássátok meg szeszélyeimet. Tudjátok meg, hogy mindnyájatokat szeretlek!" -sa zene hangjai mellett kivonulnak a széttárt függöny nyilásán... Minden nagyon egyszerű! Kezdjék Altoum szavaival: "Kezdjünk! Ne késsünk! Legyen a teremből templom azonnal"! - s utána tegyék, amit mondok. A kép Altoum és Turandot utolsó párbeszédéig valóban készen állott. Vahtangov befejezési koncepciója logikusnak és egyszerűnek látszott. A szereplők az utolsó beállítással kezdték: mindenki szomorúan tekintett az önkéntes száműzetésbe vonuló, szerencsétlen Adel ma után. A lány elment. Altoum mélyet sóhajt (sajnálja Adelmát) s várátlanul a mellette ülő Timur törtilköző-szakállával törli le könnyeit (elragadó, mesebelien gyermeki, naiv császár volt!). "Kezdjük! Ne késsünk! Legyen a teremből templom azonnal!" Bászov segélykérőén tekingetett maga körül, mulatságosan karjára emelte palástjának széles fodrait (a palást egyszerű női szoknya volt).- De hol van a templom?- fordult Vahtangovhoz a gyámoltalan, szelid uralkodó.- Ki kettőnk közül a császár - maga, vagy én? - felelte nyugodtan Vahtangov.- Császárnak császár vagyok, de hol a templomom?... - felelte ugyanebben a hangnemben Bászov. - Kövessen hát mindenki - rögtönözte váratlanul és megindult a szinpadteret félkörben keretező hátsó fal nagy,középső ajtaja felé. Parancsa nyomán valamennyi szereplő utána indult.- Megint egy csomóba gyűltek össze! Mire tanítottam magukat! Hogyan kell betölteni a szinpadteret? Vissza! - hangzott fel Vahtangov parancsoló hangja. Mindenki visszatért eredeti helyére. Bászov még mindig mulatságosan tartotta karján köpenyének fodrait.- 95 -i ■
