Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

Befejezés

hogy mi nem állítjuk helyre a régi színházi előadások formáját, hanem a népi szinház uj elemeit keressük.

De nem e külső részletekben rejlik Vahtangov rendezéseinek sajátossága.Ez a sajátosság abból ered, hogy minden előadáshoz hosszasan és önmagát gyötörve kereste a legkifejezőbb formát. Azt a (véleménye szerint) egyedül lehetséges formát,a színpadi kifejezőerőnek azokat az eszközeit, amelyek minél teljesebben adják vissza az adott darab eszméjét, stilusát és műfaját. Ezt tartotta fő feladatának.

Ha visszaemlékezünk Vahtangov utolsó munkáira a Szent. Antonio csodájára (Maeterlinck), a XIV. Erikre (Strindberg), a lábukra (Anszkij), a Turandot hercegnőre (Gozzi), a lakodalomra és a Jubileumra. (Csehov), nyilvánvaló lesz előttünk, hogy Vahtangov ezekben az előadásokban megtalálta a színpadi kifejezőerőnek azt a legmagasabb formáját, amelyet "groteszknek" nevezett. A groteszknek - Vahtangov értelmezésében - egyetlen közös vonása sem volt sem a durva felnagyítással, sem pedig a vulgáris, primitiv karcolattal .

A Turandot hercegnőnél Vahtangov nem tűzte ki célul, hogy bármi áron elszórakoztass a nézőt. Inkább rögtönzéseket kívánt adni arról a témáról,hogy a színészi élet sajátos formája az emberi élet — n e k, hasonlóan Leoncavallo Ba.iazzók cimü operájához,a— hol néha a darabbeli dráma a szinész drámájával mosódik egybe.

A Jubileumban Vahtangov azért állitott mindent a feje tetejére, hogy a legélesebb színpadi rajz segítségével kinevettesse, helyesebben sűrített formában bemutassa a régi, forradalom előtti Oroszország életének, hivatalnokibürokratikus életének kulisszatitkait.- A szinész egész életén át a művészet alkotói rejtvényeinek megoldásán töri fejét, amelyeket, a Turandot hercegnőhöz hasonló szeszélyességü élet ad fel - mondotta

130