Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Áttérünk a rendezésre

zetőjét gondolatainak szigorú megválogatására kötelezi, de hiszen a napló ezt is szolgálja: az elmúlt naphói ki kell tudni válogatni azt, ami a legértékesebb és leghasznosabb - nemcsak önmagunk, hanem a többiek számára is. ügy vélem, hogy ez az első gyakorlat a rendező számára: figyelje az életet éles szemmel, értse meg mélyebben az embereket, s ugyanakkor ellenőrizze, melyek azok a megfigyelései, amelyek a közösség, művészetünk szempontjából jelentősek.

Harmadszor : maguk valamennyien szinészjelöltekként léptek a stúdióba, az egyetlen Nyikolaj Mihaj— lovics kivételével, aki már korábban is kifejezte azt a kívánságát, hogy rendezést akar tanulni. De már nem egyszer hallották tőlem, hogy nem lehet rendező abból, aki nem járta végig a színészi tanfolyamot, nem játszott egy sor szerepet, nem töltött el egynéhány évet a színpadon. Ezért, ha meghallom pedagógusaiktól, hogy nem sok ügyet vetnek a szinészi mesterség óráira, ezt annak tudom be, hogy nem értették meg mai szavaimat és nem alkalmasak arra, hogy rendezők legyenek. Még ennél is rosszabb, bár nem tudom, hogy lehet—e valami rosszabb annál, amit most mondtam, szóval még rosszabb — mondotta vidám iróniával Vahtangov -, ha meghallom azt, hogy valamelyikük vezényel, rendez egy darabrészletben, amelyben szerepel! És hogyan rendez! Félhangon, szinte nem is mozditva ajkát, suttogja partnerének: „ne igy, ne oda állj, beszélj hangosabban, egyszerűbben...’' Nos, ebben az esetben azt sem tudom, mit teszek. Nemcsak arra kérem meg az illetőt, hogy hagyja el stúdiónkat, hanem talán még Lunacsarszkijnak is levelet Írok, hogy ne vegyék fel az ilyen zsenit egyik stúdióba sem,

Maguk ezt nevetségesnek tartják, mosolyognak! Pedig ha tudnák, milyen szomorú, ha a színpadon nem egy növendék viselkedik igy, aki mesterrendezőnek képzeli magát, hanem ■egy tekintélyes színész, méghozzá tehetséges színész, sőt olyan színész, aki azt hiszi, hogy ezzel segítséget nyújt- 79 -